NFL: a híres napilap exigazgatója lopta el Brady mezét

B. M.B. M.
2017.03.22. 13:10
null
Tom Brady ezt a mezt viselte az 51. Super Bowlon (Fotó: ABC News)
Megoldódott az Egyesült Államokat az NFL idei nagydöntője óta lázban tartó rejtély: meglett a győztes New England Patriots legendás irányítójának, Tom Bradynek a mérkőzésen viselt meze. S hogy ki volt a tettes? Ez az igazán meglepő!

A mez a szupersztár Tom Brady táskájából tűnt el még a Houstonban megrendezett találkozó utáni forgatagban. Az 500 ezer dollárra értékelt ereklyét nemcsak az NFL, hanem a houstoni rendőrség, sőt a szövetségi nyomozóiroda, az FBI is nagy erőkkel kereste, s az öltözői felvételek hosszas elemzése után sikerült azonosítani a tettest.

Mint mindenről, természetesen erről is a média tehet. Az elkövető ugyanis Mauricio Ortega, a legnagyobb mexikói napilap, a La Prensa volt lapigazgatója, aki akkreditált újságíróként lehetett jelen a Super Bowlon. Ortega egy héttel ezelőtt a lapnál „személyes okokból” felmondott, és mert nehéz időszakon ment keresztül”, most már sejthető, miért: nemcsak Brady most ellopott mezét találták meg nála, hanem a két évvel korábban elveszett példányt is.

A holt szezon összes történése egy helyen!

NFL DRAFT 2017
1. KÖR
1. Cleveland Browns (1–15)

2. San Francisco 49ers (2–14)

3. Chicago Bears (3–13)

4. Jacksonville Jaguars (3–13)
5. Tennessee Titans (9–7)
6. New York Jets (5–11)

7. Los Angeles Chargers (5–11)

8. Carolina Panthers (6–10)

9. Cincinnati Bengals (6–9–1)

10. Buffalo Bills (7–9)
11. New Orleans Saints (7–9)
12. Cleveland Browns (1–15)
13. Arizona Cardinals (7–8–1)

14. Philadelphia Eagles (7–9)

15. Indianapolis Colts (8–8)
16. Baltimore Ravens (8–8)

17. Washington Redskins (8–7–1)

18. Tennessee Titans (9–7)

19. Tampa Bay Buccaneers (9–7)
20. Denver Broncos (9–7)

21. Detroit Lions (9–7)*
22. Miami Dolphins (10–6)*

23. New York Giants (11–5)*
24. Oakland Raiders (12–4)*
25. Houston Texans (9–7)*
26. Seattle Seahawks (10–5–1)*
27. Kansas City Chiefs (12–4)*
28. Dallas Cowboys (13–3)*

29. Green Bay Packers (10–6)*
30. Pittsburgh Steelers (11–5)*
31. Atlanta Falcons (11–5)*
32. New Orleans Saints (7–9)*
*Rájátszásba jutott csapatok. Minél tovább jutott egy együttes, annál később húzhat.
1/5:A Los Angeles Rams adta a Tennessee Titansnek a 2016-os drafton
1/12:
A Philadelphia Eagles adta a Cleveland Brownsnak a 2016-os drafton
1/14:
A Minnesota Vikings adta a Philadelphia Eaglesnek a 2016-os drafton
1/32:
A New England Patriots adta a New Orleans Saintsnek a Brandin Cooksot érintő cserében

Legfrissebb hírek

A Brentford bemutatta a Kingsman című film ihlette új mezét – videó

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:39

Megvan, milyen mezben játszanak a vb-döntő résztvevői

Foci vb 2026
2026.07.18. 00:03

Árverésen Puskás Ferenc eredeti Real Madrid-meze

Minden más foci
2026.07.12. 14:35

Visszatérnek első számú mezükhöz a spanyolok, türkizben a belgák

Foci vb 2026
2026.07.10. 11:09

Új idegenbeli mezben kezdi az idényt a Ferencváros a Vojvodina ellen

Európa-liga
2026.07.09. 13:01

Lionel Messi és Argentína négyszer több reakciót váltott ki, mint a Super Bowl

Foci vb 2026
2026.06.26. 03:44

Itt vannak a G-csoport meccseinek mezei

Foci vb 2026
2026.06.15. 17:43

Ilyen mezekben játszanak a H-csoport csapatai az első fordulóban

Foci vb 2026
2026.06.15. 16:28