NFL: az FBI megtalálta Brady eltűnt mezét – és egy bónuszt

2017.03.20. 18:14
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hosszú nyomozás után Mexikóban találta meg azt a mezt, amelyet Tom Brady, a New England Patriots irányítója viselt a profi amerikaifutball-liga (NFL) február eleji nagydöntőjében, az 51. Super Bowlon, és amelynek a meccs után nyoma veszett.


Az ügy egyik érdekessége, hogy a körülbelül 500 ezer dollár értékűre taksált ereklye mellett arra a mezre is rábukkantak, amelyet Brady két évvel korábban, a Seattle Seahawks elleni összecsapáson viselt, és amely ugyancsak eltűnt az öltözőből a bajnoki ünneplés közben.
Az ügy egyik érdekessége, hogy a körülbelül 500 ezer dollár értékűre taksált ereklye mellett arra a mezre is rábukkantak, amelyet Brady két évvel korábban, a Seattle Seahawks elleni összecsapáson viselt, és amely ugyancsak eltűnt az öltözőből a bajnoki ünneplés közben.

A hatóságok mostani közleménye szerint az elkövető mindkét esetben egy, a nemzetközi média által delegált személy volt.

Az 51. Super Bowlon a New England Patriots 25 pontos hátrányból fordítva, minden idők első hosszabbítással zárult nagydöntőjében 34–28-ra győzte le az Atlanta Falcons együttesét. A találkozón az immáron ötszörös bajnok Bradyt választották a legértékesebb játékosnak, miután többek között a legtöbb átadás és a legtöbb passzolt yard Super Bowl-rekordját is megdöntötte.

A holt szezon összes történése egy helyen!

Legfrissebb hírek

A Patset leigázta, de hová helyeznénk a Seahawkst a Super Bowl-győztesek között?

Amerikai sportok
2026.02.14. 10:48

Rekordok, hivatalos esküvő és dollármilliókat besöprő fogadó a Super Bowlon

Amerikai sportok
2026.02.10. 16:25

Filmbe illő amerikai sztori: így lett bukott tehetségből Super Bowl-győztes kezdőirányító Sam Darnold – portré

Amerikai sportok
2026.02.10. 10:48

Videó: Lady Gaga és Ricky Martin is feltűnt – ilyen volt a Super Bowl félidei koncertje

Amerikai sportok
2026.02.09. 05:25

Szembejött a valóság a Patriotsszal: másodszor nyert Super Bowlt a Seahawks

Amerikai sportok
2026.02.09. 04:26

A bukott Jets-irányító felül az NFL trónjára vagy történelmet ír a Patriots edzője? – Bencsics Márkkal beszélgettünk a Super Bowl előtt

Amerikai sportok
2026.02.08. 14:43

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
2026.02.08. 12:11

Sztárok, x-faktorok, a helyszín – infografikán minden, amit a 60. Super Bowl előtt tudni érdemes

Képes Sport
2026.02.07. 12:38
Ezek is érdekelhetik