A sírból nyert a Seattle a Green Bay ellen, és Super Bowlba jutott!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.18. 20:54
null
A poklot és a mennyet is megjárta Russell Wilson (Fotó: Reuters)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) a Nemzeti Főcsoport döntőjét drámai végjátékban a Seattle Seahawks nyerte meg a Green Bay Packersszel szemben, így bejutott a Super Bowlba! A címvédő a fináléban az Indianapolis Colts ellen 45–7-re nyerő New Englanddel találkozik.

Katasztrofálisan kezdődött a találkozó a Seattle Seahawks és Russell Wilson számára, az irányító rögtön interceptiont dobott azután, hogy Aaron Rodgers is így indította a mérkőzést. A Packers sem volt a csúcson, 14–0-s előnybe is kerülhetett volna hamar, de a vörös zónában csak két mezőnygólra futotta erejéből (0–6). A negyed vége előtt azonban megszületett az első touchdown, Rodgers 13 yardos passzát Randall Cobb kapta el (0–13).

A második negyed is Green Bay-pontokkal indult, Mason Crosby 40 yardos mezőnygóljának köszönhetően (0–16). A szünetig Wilson pontszerzésig nem, két újabb interceptionig azonban eljutott, a „sajtfejűek” 16–0-s előnnyel mehettek pihenőre – ekkor talán ember nem volt a földön, aki megjósolta a második félidőt.

A Seattle nem javult fel, a Green Bay azonban – talán – elhitte, hogy bejutott a Super Bowlba. A Seahawks támadói nem tudtak pontot elérni, a speciális egység azonban igen: trükkös touchdownt szerzett a mezőnygól helyett, és szépített (7–16).

A negyedik negyed 48 yardos Crosby-mezőnygóllal indult (7–19), még ekkor sem utalt semmi a „halászsasok” feltámadására, amikor Wilson a negyedik interceptionjét is megdobta, akkor pedig pláne nem. A Green Bay azonban nem erőltette a támadójátékot, inkább csak az időt akarta húzni.

Két perccel a vége előtt Wilson – ha már passzal nem – futva touchdownt szerzett (14–19). A Seattle az idő rövidsége miatt onside kickre kényszerült, és sikeresen végrehajtotta azt! Itt még nem volt vége a csodáknak. Marshawn Lynch 24 yardos futott touchdownjával fordított a Seattle, a kétpontos kísérlet is összejött, így 22–19-re vezetett a Seahawks!

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a 49. Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Touchdownt ismét nem tudott összehozni a Green Bay, bár Rodgers három kísérletből három first downt is végrehajtott, de Crosby 48 yardról ismét mezőnygólt szerzett, 22–22-re alakítva az állást – következett a hosszabbítás!

A ráadás első támadását a Seattle vezette, Wilson Jermaine Kearse felé dobott – eddig ebből mindig interception volt – ötödikre azonban nem. Mindössze 71 másodpercen át vezetett a meccsen Seattle, de nyert és bejutott a Super Bowlba (28–22)!

A mérkőzés statisztikái
Green Bay Packers
Seattle Seahawks
First downok 19
20
Teljesített yardok
306397
Passzolt yardok
171
203
Futott yardok
135194
Büntetések (yardok)
5 (45)

8 (40)

Labdavesztés2
5
Puntok (átlag)
5 (39.4)
5 (42.4)
Labdabirtoklás (percben) 32:1531:04
Aaron Rodgers (jobbra) sérülése ellenére is csúcsformában volt, de a Packers kikapott (Fotó: Reuters)
Aaron Rodgers (jobbra) sérülése ellenére is csúcsformában volt, de a Packers kikapott (Fotó: Reuters)

NFL 2014, RÁJÁTSZÁS
KONFERENCIADÖNTŐ,NFC
Seattle Seahawks–Green Bay Packers 28–22
(0–13, 0–3, 7–0, 15–6, 6–0) – hosszabbítás után
Legtöbb passzolt yard:Wilson 209 yard (1 TD, 4 interception), ill. Rodgers 178 yard (1 TD, 2 int)
Legtöbb futott yard:Lynch 157 yard (1 TD), ill. Lacy 73 yard
Legtöbb elkapott yard: Baldwin 106 yard, ill. Nelson 71 yard

DRIVE-RÓL DRIVE-RA

HOSSZABBÍTÁS

Russell Wilson Jermaine Kearse felé dob, eddig ebből mindig interception volt, ötödikre azonban nem: TOUCHDOWN! VÉGE! SUPER BOWLBAN A SEATTLE SEAHAWKS!!

15:00 – A pénzfeldobás után a Seattle kezdte meg a hosszabbítást, ha TD-t szerez, vége a meccsnek!

4. NEGYED

STATCUNAMI: Mason Crosby öt mezőnygólja Packers-rekord a rájátszásban; a Seahawks támadósora csak a második TD-ját érte el a negyedik negyed utolsó két percében ebben a szezonban, Russell Wilson az összes interceptionjét Jermaine Kearse felé dobta.

0:14EGYENLÍT A PACKERS! Három játékból három first downt csinált a Packers, ám a negyedik nem jött össze. Mason Crosby 48 yardról is hibátlanul belőtte a mezőnygólt! (22–22) HOSSZABBÍTÁS JÖN!

1:25 – TOUCHDOWN! VEZET A SEATTLE! HIHETETLEN! Marshawn Lynch 24 yardos futott touchdownjával fordít a Seattle, a kétpontos kísérlet is összejött, 22–19-re vezet a Seahawks!

Keresse az újságárusoknál!
Keresse az újságárusoknál!

2:07 – Onside kicket rúgott a Seattle, és sikerült megoldaniuk! Óriási esélyt kapott a Seahawks!

2:09 – Touchdownt szerzett a Seahawks, de Marshawn Lynch kilenc yardnál kilépett a pályáról. Harmadik kísérletre Russell Wilson futott touchdownjával szépített a Seattle! (14–19)

3:53 – Nem erőltette a támadójátékot a Packers, futójátékokkal húzták az időt, majd elpuntolták a labdát.

5:04 – INTERCEPTION! Russell Wilson a negyedik interceptionjét dobta! Morgan Burnett elkapása után ismét a Packersnél a labda.

5:13 – A Seattle-védelem tartja életben a csapatot, puntra kényszerült a Packers, a felezővonal közeléből jöhet a Seahawks.

6:53 – Nem, nem és nem, továbbra sem képes Russell Wilson a tőle megszokott játékra. Punt után a 13-asáról jöhet a 12 pontos előnyben lévő Green Bay.

10:53 – Egy nagy játékkal azonnal a Seattle térfelén találta magát a Green Bay. A 30 yardos vonal közelében azonban megállt a Packers, amely Mason Crosby 48 yardos mezőnygóljával növelte előnyét (7–19).

3. NEGYED

0:55 – Wilson labdavesztésével indult a Seattle-támadás, de az irányító azonnal javította hibáját. A 3. és 12-t azonban nem sikerült megoldani, a punt után 13 yardról indult a Packers.

2:33 – Touchdown után jó védekezés, puntra kényszerült a Packers, saját 34-eséről jöhet a Seahawks.

Trükkös játék mezőnygól helyett, szépít a Seattle!

4:44MEZŐNYGÓL HELYETT TOUCHDOWN, SZÉPÍT A SEATTLE! A hosszú passzokat lezárta a Packers, a rövideket viszont lassan elkezdte megoldani Wilson, ám Clay Matthews sackelte a Seahawks-irányítót, így 2. és 31-et kellett megoldaniuk a „halászsasoknak”. Harmadik kísérletre Wilson 29 yardos passzát elkapta Doug Baldwin. Ezt követően azonban három kísérletből nem sikerült first downt szereznie a Seattle-nek. Ezután viszont a rájátszás eddigi egyik legszebb játéka következett! Egy trükkös játék után negyedik kísérletre mezőnygól helyett Garry Gilliam 19 yardos elkapásával touchdownt szerzett a Seahawks! (7–16)

10:53 – A Green Bay sem szerzett pontot, a punt után 14 yardról indul a továbbra is pont nélküli Seattle.

13:17 – Továbbra is pont nélkül a Seahawks, a Green Bay jöhet 28 yardról.

15:00 – Megkezdődött a második félidő, a Seattle támadhat először, meglesznek-e a címvédő első pontjai?

SZÜNET

Az első félidő statisztikái
Green Bay Packers
Seattle Seahawks
First downok 12
3
Teljesített yardok
17859
Passzolt yardok
115
8
Futott yardok
6351
Büntetések (yardok)
4 (40)
7 (35)
Labdavesztés24
Puntok (átlag)
1 (42)
2 (25)
Labdabirtoklás (percben) 18:3611:04

Randall Cobb szerezte az első félidő egyetlen touchdownját Aaron Rodgers 13 yardos átadásából:

2. NEGYED

0:00 – Kevés volt a 35 másodperc a Seattle számára, vége az első félidőnek, 16–0-ra vezet a Green Bay az első félidő végén.

0:35 – Megállította a Seahawks a Packerst, a punt után 35 másodperce maradt két időkéréssel a Seattle-nek, a saját 26 yardos vonaluktól indultak Russellék.

1:55 WILSON 3. INTERCEPTIONJE! Marshawn Lynch segítette ki a Seattle-t futásaival, Russell Wilson hetedik átadása pedig csak sikeres volt, a nyolcadikból azonban újabb interceptiont dobott, 20 yardról jöhetett a kétperces figyelmeztetés után a Green Bay.

8:22INTERCEPTIONRE INTERCEPTION! Katasztrofális egyelőre a Seattle és Russell Wilson (öt átadásából egy sem sikerült, –3 yardot haladt és két interceptiont dobott), Ha-Ha Clinton Dix újabb labdaszerzése után megint a Packers jöhetett, ám Aaron Rodgers is megdobta második interceptionjét!

9:37 – Jól védekezett a Seahawks, bár egy büntetés miatt először mehetett tovább a Packers, amely végül TD-t ugyan nem ért el, de újabb három ponttal növelte előnyét: Mason Crosby 40 yardról sem hibázott (0–16).

13:35 – Továbbra is képtelen veszélyt teremteni a Seahawks, a punt után máris az ellenfél 33-asánál a Packers.

1. NEGYED

STATCUNAMI: 4.6 pontot hozott drive-onként a Packers; Randall Cobb második TD-ja volt ez csak az előző nyolc meccsét tekintve; 2010 óta nem volt 13 pontos hátrányban hazai pályán az első negyed után a Seahawks.

0:00TOUCHDOWN! Aaron Rodgers 13 yardos passzát Randall Cobb kapja el, itt a mérkőzés első TD-ja! (0–13)

3:47 – Egyelőre teljes a káosz a címvédőnél, rögtön lezavarta a Seattle támadósorát a Green Bay védelme, a punt után a Packers jöhet a saját térfeléről, 41 yardról.

5:07 – SEATTLE-FUMBLE, DE ISMÉT NINCS GREEN BAY-TD! Pocsékul kezdett a Seahawks! A visszahordás után azonnal elvesztette a Seattle a labdát, a védelem azonban ismét bravúrt hajtott végre, Mason Crosby 19 yardos mezőnygóljával így csak 0–6-ra nőtt a Packers előnye.

8:07INTERCEPTIONRE INTERCEPTION, VEZET A GREEN BAY! Russell Wilson is eladta a labdát, Ha-Ha Clinton Dix a négy yardos vonalig hordta vissza azt, Mike Daniels sportszerűtlen viselkedése miatt azonban 19 yardról jötte a „sajtfejűek”. A Seattle remekül védekezett saját célterülete előtt, így csak mezőnygól lett a vége, Mason Crosby 18 yardról nem hibázott (0–3).

11:16INTERCEPTION! Büntetésekkel és jó támadójátékkal haladt előre a Green Bay, már mezőnygól-távolságban volt a Packers, de Rodgers interceptiont dobott, Richard Sherman a saját célterületében elkapta a labdát, így a saját 20-asáról jöhet a Seattle.

15:00 – A címvédő Seahawks kezdőrúgásával indult el a találkozó, pályán Aaron Rodgers és a Packers támadósora! Szakadó eső, hatalmas szél, nem ideálisak a körülmények…

Köszöntjük kedves olvasóinkat élő közvetítésünkben, hamarosan kezdődik a találkozó, amíg nem repül útjára a tojáslabda, olvassák el öt érdekességünket!

5 ÉRDEKESSÉG A TALÁLKOZÓRÓL

1. A szezon első meccse ugyanez volt – kinek lesz az utolsó is?

Az NFL 2014–2015-ös szezonja Seattle Seahawks–Green Bay Packers (36–16) találkozóval indult. Jó néhány éve az a szokás, hogy a címvédő meccsével kezdődik az idény, a Seattle ellenfele ebben az idényben pont a Green Bay volt. A két együttes közül az egyiknek keretes szezonja lesz, hiszen ezzel a párosítással zárja is az idényt.

2. „Fail Mary”, második kiadás?

A két csapat 2012-es összecsapása az amerikai sajtóban „Fail Mary" néven vonult be a történelembe. Nyolc másodperccel a vége előtt 12–7-es hátrányánál Russell Wilson, a házigazda „halászsasok” irányítója 4. és 10-nél behajította a célterületre a labdát (az ilyen utolsó lehetőséges próbálkozásokat Hail Marynek hívják), amelyet úgy tűnt, hogy a védők szereznek meg, és az interception miatt a Packers nyer. Igen ám, de a tartalékos játékvezetők végül úgy döntöttek, Golden Tate birtokolta a labdát, így pedig touchdownt ítéltek óriási vitákat kiváltva, a Seattle pedig 14–12-re megnyerte a meccset.

3. „Feltartóztathatatlan ágyúgolyó” – „Kidönthetetlen vasoszlop”, második kiadás!

A múlt héten a Packers a Dallas Cowboysszal mérkőzött meg, akkor azért emlegettük ezt a két fogalmat, mert az alapszakaszban a Green Bay mind a nyolc hazai meccsét, a Dallas pedig mind a nyolc idegenbeli találkozóját megnyerte. Most is helyénvaló ezt felhozni: a legjobb védelem (254 engedett pont) találkozik a legjobb támadósorral (486 szerzett) – 1990 óta eddig ötször fordult elő ilyen, tavaly pont a Super Bowlban volt ez a párosítás. Akkor a Seahawks gálázott a Denver Broncos ellen (43–8), de vajon mi lesz most?

4. Tíz éve nem látott bravúr közelében a Seattle

A Seahawks az első csapat kilenc éve, amely címvédőként rájátszás-meccset nyert, 2005 óta nem volt olyan, hogy egy csapat két egymást követő döntőbe is bejusson (2003-as és 2004-es szezonban a New England Patriots döntőzött, és meg is nyerte mindkettőt, a második 2005 februárjában volt már).

5. Érvényesült a papírforma

A semleges nézők nem is kívánhattak jobb Főcsoport-döntőt! Az NFC két legjobb csapata jutott be a fináléba mindkét együttes 12–4-gyel zárt. Mire mennek most egymással? Hamarosan megtudjuk!

NFL 2014, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2015.01.03–04.)
AFC
Pittsburgh Steelers (3.)–Baltimore Ravens (6.) 17–30
Indianapolis Colts (4.)–Cincinnati Bengals (5.) 26–10
NFC
Dallas Cowboys (3.)–Detroit Lions (6.) 24–20
Carolina Panthers (4.)–Arizona Cardinals (5.) 27–16
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2015.01.10–11.)
AFC
New England Patriots (1.)–Baltimore Ravens (6.) 35–31
Denver Broncos (2.)–Indianapolis Colts (4.) 13–24
NFC
Seattle Seahawks (1.)–Carolina Panthers (4.) 31–17
Green Bay Packers (2.)–Dallas Cowboys (3.) 26–21
KONFERENCIADÖNTŐK (2015.01.18–19.)
AFC
New England Patriots (1.)–Indianapolis Colts (4.) 45–7
NFC
Seattle Seahawks (1.)Green Bay Packers (2.) 28–22
SUPER BOWL XLIX (2015.02.02.)
Seattle Seahawks (1.)–New England Patriots (1.)* 0.30
*University of Phoenix Stadium (Glendale, Arizona)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik