NFL: sztárok idénye ért véget, Rodgers játszhat, Romo nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.27. 19:12
null
Von Miller keresztszalag-szakadás miatt nem léphet már pályára ebben a szezonban (Fotó: Action Images)
Hét mérkőzés kihagyása után visszatérhet a Green Bay Packersbe Aaron Rodgers irányító, aki kulcscsonttöréséből felgyógyulva játékengedélyt kapott, és pályára léphet a Chicago Bears elleni ki-ki meccsen vasárnap.

 

 

Rodgers sérülése óta hét összecsapásából csak kettőt nyert meg a Packers, de a Detroit és a Chicago nem tudta kihasználni a liga egyik legjobb irányítójának távollétét, és az utolsó fordulóra marad a döntés az NFC Északi csoportjának elsőségéről: amelyik csapat győz Chicagóban, bejut a rájátszásba.

Clay Matthews, a védelem alappillére ugyanakkor nem játszhat, és Eddie Lacy futó szereplése is kérdéses a Packersben.

A Denver Broncos kiváló irányítósiettetője, Von Miller és a St. Louis Rams ligaelit vakoldali támadófalembere, Jake Long is elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, így véget ért az idényük, felépülésük hat-kilenc hónapot vesz igénybe.

A Carolina Panthers elkapójának, Steve Smithnek a hátulsó keresztszalagja sérült meg, játéka igencsak valószínűtlen az Atlanta elleni alapszakaszzárón.

A hátát fájlaló Tony Romo műtéten esett át pénteken, így nem játszhat a Philadelphia elleni, playoffról határozó ki-ki mérkőzésen.

A Cowboys linebackere, Sean Lee helyzete azonban már biztos, a kiváló játékos nem léphet pályára az idény utolsó meccsén (2.30-kor csap össze a Dallas és a Philadelphia)

Nnamdi Asomugha
egynapos szerződést köt a Raidersszel, hogy Oaklandből vonuljon vissza.

NFL 2013, ALAPSZAKASZ
17., UTOLSÓ FORDULÓ
2013.12.29 19:00 Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns
2013.12.29 19:00 New York Giants–Washington Redskins
2013.12.29 19:00 Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens
2013.12.29 19:00 Tennessee Titans–Houston Texans
2013.12.29 19:00 Indianapolis Colts–Jacksonville Jaguars
2013.12.29 19:00 Miami Dolphins–New York Jets
2013.12.29 19:00 Minnesota Vikings–Detroit Lions
2013.12.29 19:00 Atlanta Falcons–Carolina Panthers
2013.12.29 22:25 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers
2013.12.29 22:25 New England Patriots–Buffalo Bills
2013.12.29 22:25 Seattle Seahawks–St. Louis Rams
2013.12.29 22:25 Chicago Bears–Green Bay Packers
2013.12.29 22:25 Arizona Cardinals–San Francisco 49ers
2013.12.29 22:25 Oakland Raiders–Denver Broncos
2013.12.29 22:25 San Diego Chargers–Kansas City Chiefs
2013.12.30 2:30 Dallas Cowboys–Philadelphia Eagles

 

Legfrissebb hírek

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

Újabb elképesztő feltámadást hozott a Bears, de hosszabbításban a Rams jutott az NFC döntőjébe – videó

Amerikai sportok
2026.01.19. 04:49

Folytatódik az őrült NFL-idény – sosem volt ennyi fordulat egy rájátszásbeli hétvégén

Amerikai sportok
2026.01.13. 16:15

25 pontos utolsó negyeddel, hatalmas fordítással verte meg a Packerst a Bears – videó

Amerikai sportok
2026.01.11. 05:53

80 pontos meccsen verte a 49ers a Bearst, ezzel továbbra is harcban az első kiemelésért – videó

Amerikai sportok
2025.12.29. 08:33

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houston – videó

Amerikai sportok
2025.12.28. 05:48

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
2025.12.23. 12:59

A negyedik negyedben feltámadt, és hosszabbításban megverte a Bears a Packerst – videó

Amerikai sportok
2025.12.21. 06:21
Ezek is érdekelhetik