NFL: elhunyt Al Davis, az Oakland Raiders legendás tulajdonosa

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2011.10.08. 16:49
null
Al Davis (1929–2011) (Fotó:images.businessweek.com)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Oakland Raiders legendás személyisége, Al Davis a mai napon elhunyt – tudatta a klub hivatalos honlapja.

Az 1929. július 4-én született Davis 1963-ban a San Diego Chargers segédedzői posztját hagyta ott a Fosztogatók kedvéért, ahol egyből a főedzői és a általános igazgatói-posztot is megkapta.

Az 1960-as alapítású Raiders történetében ekkor állt be gyökeres változás, egyből pozitív mérlegű szezont zárt (10 győzelem mellett négyszer vesztett) a gárda, és 1967-ben megnyerte az AFL-t, igaz, a Super Bowlban 33–14-re alulmaradt a Green Bay Packersszel szemben.

1966-ban az amerikaifutball-liga (AFL) vezetője volt, s elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a szervezet egyesült az NFL-lel, amelynek később egyik legemblematikusabb figurája lett.

Davis a Raiders együttesét Oaklandből Los Angelesbe költöztette 1982-ben, majd 1995-ben visszatért az eredeti városába a csapat, amely az 1976-os, 1980-as és 1983-as idényben lett bajnok. Davist 1992-ben beválasztották a sportág Hírességek Csarnokába.

Halálának oka egyelőre ismeretlen.

Al Davisről vasárnap portré formájában emlékezünk meg!

A RAIDERS LEGENDÁJA

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
25 perce

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
7 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
11 órája

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
11 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43