Sportrádió: Szinte hibátlan meccs volt – Dárdai Pál a Mainz kiejtéséről

Vágólapra másolva!
2023.11.02. 10:46
null
Dárdai Pál (Fotó: Getty Images)
A Sportrádió Sportreggel című műsorának volt a vendége Dárdai Pál, a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (2. Bundesliga) játszó Hertha vezetőedzője. A 47 éves szakember a szerda esti, Mainz elleni kupameccs mellett beszélt – halottak napja alkalmából – az évek során a családjában történt halálesetekről és ezek feldolgozásáról is.


„Aki követi a Hertha sorsát, az tudja, hogy a nyáron mindenkit el kellett adni és ár-érték arányban hoztunk olyan játékosokat, akik kevésbe vagy semmibe sem kerültek – abból kellett csapatot gyúrni, ami nem volt egyszerű, de nagyon szépen fejlődnek, akarnak. A tegnapiról azt lehet mondani, hogy szinte hibátlan mérkőzés volt mind támadásban, mind védekezésben. Körülbelül olyan volt, ahogyan én szeretem, masszív középpályás letámadással, az ellenfélnek úgy két veszélyes kapura lövése volt”
– értékelte a szerda esti meccsen látottakat Dárdai Pál, aki halottak napja kapcsán felidézte szülei, illetve öccse elvesztését.

„Ha fel lehetne rajzolni egy álomcsaládot, akkor a mienk az volt. (…) Óriási boldogságban nőttünk föl, kéthetente jártunk a nagyszülőkhöz. (…) Anyám egy igazi anyatigris volt, aki olyan szeretetet és törődést adott, mint egy bomba. Amikor az ember ezt átéli, a legfontosabb az, hogy megtanuljon beszélni róla, hogy ne az legyen, hogy minden második percben elcsuklik a torok. (…) Édesapám anyukája mindig azt mondta, hogy »a holtak a holtakkal, az élők az élőkkel«. Ez egy nagyon kemény mondás, de szerintem csak így lehet (ezt feldolgozni – a szerk.)fogalmazott Dárdai Pál.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA LEHET MEGHALLGATNI.

Legfrissebb hírek

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Vámos Petra örül, hogy Metzben maradhat

Kézilabda
2026.01.07. 17:20

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08
Ezek is érdekelhetik