Hertha: Nem érdekel, mi volt eddig a csapatnál – Dárdai sajtótájékoztatót tartott

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.26. 13:57
null
Dárdai Pál első edzését követően nyilatkozott (Fotó: AFP)
Mint ismert, ismét Dárdai Pál lett a német labdarúgó Bundesligában szereplő Hertha BSC vezetőedzője, aki kedden sajtótájékoztatót tartott a klub székházában.


„Nem érdekel, mi volt eddig a csapatnál, csak az, hogy mi lesz mától! – kezdte a sajtótájékoztatóját Dárdai Pál, aki nem sokkal azelső megtartott edzését követően válaszolt az újságírók kérdéseire.

A Hertha régi-új trénere kijelentette, jobbak az első tapasztalatai a játékosokkal annál, amit korábban gondolt – szerinte a játékosok mentalitásával és küzdőszellemével nincs probléma.

„Az első edzésen aligátorokkal találkoztam, akik szinte fel akartak falni” – viccelődött Dárdai, aki bemutatta, mit lát legfontosabb feladatának.

„Sok olyan játékos van a keretben, akik nem régóta vannak itt. A BL-, vagy El-szereplésről álmodoztak, ehelyett a 14. helyen állunk a Bundesligában. És még nem érzik át azt sem, milyen érzés ehhez a klubhoz tartozni. Ezt szeretném megmutatni nekik. Én annak idején, amikor külföldiként idejöttem, azt gondoltam: játszom itt egy ideig, keresek sok pénzt, aztán hazamegyek – nem így lett. Megszerettek a klubnál, és én is megszerettem a klubot. Fantasztikus érzés volt ezeknek a szurkolóknak játszani. Különleges varázsa van a berlini Olimpiai Stadionnak is. Az én feladatom az, hogy ezt az érzést továbbadjam nekik.”

A HERTHA BAJNOKI PROGRAMJA A KÖVETKEZŐ MÁSFÉL HÓNAPBAN
19. forduló (január 30.) Eintracht Frankfurt (6.)–Hertha
20. forduló (február 5.) Hertha–Bayern München (1.)
21. forduló (február 13.) VfB Stuttgart (10.)–Hertha
22. forduló (február 21.) Hertha–RB Leipzig (2.)
23. forduló (február 27.) VfL Wolfsburg (4.)–Hertha
Zárójelben az ellenfelek jelenlegi bajnoki helyezését tüntettük fel.

Dárdai elmondta, igen nehéz volt számára otthagynia az U16-os csapatot és visszatérni a profi futball világába.

„Miután megkaptam az edzői megkeresést, nem nagyon tudtam aludni. Sokáig nem akartam elvállalni a feladatot. Az utolsó ifiedzés után szó szerint sírtam, fájt elhagyni a srácokat. Nagyon számított nekem az ő nevelésük, az, hogy segítsem őket a fejlődésben. (...) Emellett a profi labdarúgásban lévő stressz elviselése is nehéz feladat, amelyet sokszor a média okoz.”

Nem lesz könnyű a helyzete a magyar edzőnek, akinek 2015 után ismét idény közben kell megmentenie a csapatát. Dárdai szerint ráadásul hiába erősebb a Hertha kerete, mint első edzősége alatt, nehezebb dolga lesz velük. Azt azért még hozzátette, nem retten meg a Hertha következő hetekben várható nehéz programjától.

„Valamikor el kell menj Frankfurtba és Münchenbe is, ez minden évben így van. Most első körben az a lényeg, hogy a csapat felszabadultan játsszon – ezután jöhetnek a győzelmek.”

Dárdai Pál konkrét helyezésre vonatkozó célokat még nem kívánt kitűzni, egyszerűen fogalmazta meg, hogy a bajnokság lezárultakor mivel lenne elégedett.

„Azt szeretném, hogy az idény végén a Balatonnál mindenki megveregesse a vállamat, hogy bravó, ez szép munka volt!”

A Hertha első mérkőzését Dárdai Pál irányításával január 30-án, szombaton, az Eintracht Frankfurt otthonában játssza.

A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 18 13 3 2 53–25 +28 42
2. RB Leipzig 18 10 5 3 31–17 +14 35
3. Bayer Leverkusen 18 9 5 4 32–18 +14 32
4. Wolfsburg 18 8 8 2 27–19 +8 32
5. Mönchengladbach 18 8 7 3 35–28 +7 31
6. Eintracht Frankfurt 18 7 9 2 35–27 +8 30
7. Borussia Dortmund 18 9 2 7 35–26 +9 29
8. Union Berlin 18 7 7 4 33–23 +10 28
9. Freiburg 18 7 6 5 33–29 +4 27
10. VfB Stuttgart 18 5 7 6 33–29 +4 22
11. Hoffenheim 18 6 4 8 28–30 –2 22
12. Augsburg 18 6 4 8 19–27 –8 22
13. Werder Bremen 18 5 6 7 23–26 –3 21
14. Hertha 18 4 5 9 24–32 –8 17
15. Arminia Bielefeld 18 5 2 11 14–29 –15 17
16. 1. FC Köln 18 3 6 9 15–31 –16 15
17. Mainz 18 2 4 12 18–38 –20 10
18. Schalke 18 1 4 13 14–48 –34 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik