VÉGH JÁNOS
2022.10.05 18:06 Frissítve: 2022.10.05 20:16

Hertha: kémkedési botrány után kiszállna a balhés nagybefektető

Ismét botrányt okozott a Hertha BSC háza táján Lars Windhorst: a klubot tulajdonló egyik cég, a Tennor résztulajdonosa megbízott egy izraeli céget a korábbi elnök, Werner Gegenbauer elleni kémkedéssel, hogy ennek segítségével lejárathassa és megbuktathassa a klubvezetőt. Miután próbálkozására a Financial Times fényt derített, az üzletember cége kijelentette: a klubbal való együttműködésnek nincs jövője – írja a Kicker.

Kémfilmbe illik a történet, amelyet Lars Windhorst előidézett a Herthánál (Fotó: AFP)

 

A Tennor ügyvezetője és résztulajdonosa, Lars Windhorst korábban „a nagyváros nagy csapatának” megalkotása érdekében szállt be a Herthába, az elmúlt évek során cégével 2019 júniusától kezdve 374 millió eurót (azaz nagyjából 157 milliárd forintot) fektetett be a klubba. A hangzatos tervek vázolását követően az üzletember egyre gyakrabban került be a hírekbe elégedetlenségének hangot adó nyilatkozataival, többször is kritizálta a csapat, illetve a korábbi vezetőedző, Dárdai Pál munkáját is.

Három év sem telt el, s idén februárban Windhorst már úgy fogalmazott egy üzleti lapnak, bánja a befektetést. Júniusban Kay Bernstein lett a Hertha új elnöke, és bár az üzletember akkor együttműködéséről biztosította a megválasztott vezetőt, a közös munka biztosan megszakad, a Financial Times ugyanis előző héten bomba hírt robbantott: Windhorst megbízott egy izraeli céget, hogy kompromittáló adatokat gyűjtsön az elnöki székben korábban 14 évig ülő Werner Gegenbauerről.

A hírek szerint a Shibumi Strategy nevű cégnél 20 ember dolgozott azon az „Euro 2020” fedőnevű projekten, amely keretében megpróbáltak közel kerülni Gegenbauer családtagjaihoz, barátaihoz, támogatóihoz és ellenfeleihez esetleges kínos információk megtudása, illetve az elnök elleni negatív hangulatkeltés érdekében. Különböző közösségi portálokon létrehoztak profilokat a valóságban nem létező Hertha-szurkolókról, akik Gegenbauert kritizálták nyilvános fórumokon. Egy karikaturistától olyan képeket rendeltek, amelyen ördögként, illetve a halált szimbolizáló kaszás alakként is ábrázolták – ezeket különböző csoportokban osztották meg, emellett indítottak egy blogot is, ahol lejárató cikkek jelentek meg róla.

A leleplező cikket Windhorst szóvivője „komplett hülyeségnek” nevezte, a Hertha viszont értelemszerűen komoly vizsgálatot indított, az ügy várhatóan jogi útra terelődik.

Szerdán a Tennor közleményt adott ki, amelyben a cég részéről kijelentették: „Az elmúlt három hónapot (Kay Bernstein hivatali ideje – a szerk.) alaposan értékelve és kielemezve megállapítjuk, hogy nincs támogatói háttér és perspektíva a Tennor és a Hertha közötti sikeres gazdasági együttműködésre.”

A közlemény úgy fogalmaz, a klubelnök szavai és tettei között éles szakadék tátong. Sérelmezték emellett azt, hogy a Hertha részéről nem vonták be őket kellően a döntéshozatalokba, és elutasítást tapasztaltak annak irányába, hogy a cég továbbra is pénzt fektessen be az egyesületbe.

„Kay Bernstein láthatóan nem érdekelt egy bizalommal teli és komoly közös munkában” – tették hozzá. Arról, hogy a kémkedési botrány esetleg bármilyen hatást gyakorolt volna a Hertha és a Tennor kapcsolatára, nem esett szó.

Mivel az a Kicker információi szerint anyagi okokból szinte kizárható, hogy a Hertha sportegyesület visszavásárolja a magánkézbe adott részesedést, Windhorstnak más vevő(ke)t kell találnia a profi csapat mögötti cég 64.7%-os tulajdonrészére.

NÉMET BUNDESLIGA
A KÖVETKEZŐ, 9. FORDULÓ PROGRAMJA

Péntek
20.30: Hoffenheim–Werder Bremen (Tv: Arena4)
Szombat
15.30: Augsburg–Wolfsburg
15.30: Leverkusen–Schalke
15.30: Mainz–RB Leipzig (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
15.30: Bochum–Eintracht Frankfurt
18.30: Borussia Dortmund–Bayern München (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
Vasárnap
15.30: Mönchengladbach–1. FC Köln (Tv: Arena4)
17.30: Hertha BSC–Freiburg (Tv: Arena4)
19.30: VfB Stuttgart–Union Berlin

AZ ÁLLÁS
  1. Union Berlin 8 5 2 1 15–  6   +9 17
  2. Freiburg 8 5 2 1 12–  6   +6 17
  3. Bayern München 8 4 3 1 23–  6 +17 15
  4. Borussia Dortmund 8 5 3 11–10   +1 15
  5. Hoffenheim 8 4 2 2 13–  8   +5 14
  6. Eintracht Frankfurt 8 4 2 2 16–13   +3 14
  7. 1. FC Köln 8 3 4 1 14–10   +4 13
  8. Werder Bremen 8 3 3 2 18–13   +5 12
  9. Mönchengladbach 8 3 3 2 11–10   +1 12
10. Augsburg 8 4 4   8–12   –4 12
11. RB Leipzig 8 3 2 3 13–12   +1 11
12. Mainz 8 3 2 3   8–12   –4 11
13. Wolfsburg 8 2 2 4   8–14   –6   8
14. Hertha BSC
8 1 4 3   8–10   –2   7
15. Schalke 04
8 1 3 4 10–17   –7   6
16. VfB Stuttgart 8 5 3   9–13   –4   5
17. Bayer Leverkusen 8 1 2 5   9–16   –7   5
18. Bochum 8 1 7   5–23 –18   1
2022.11.12 15:02:08

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Szoboszlai Dominikék annyit adtak ki magukból a három pont megszerzése érdekében, amennyit kellett.

2022.11.09 19:43:31

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Gól nélküli első félidőt követően négy gól született a Red Bull Arénában.

2022.10.28 23:24:32

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Szoboszlai Dominik gólpasszal járult hozzá a Leverkusen legyőzéséhez.

2022.10.29 09:56:49

Német labdarúgás nemzetisport.hu

A friss Walther Bensemann-díjas futballszakember aggódik a labdarúgók túlterhelése miatt.

2022.10.23 09:06:51

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Pantovics büntetőt hibázott volt csapata, a Bochum ellen, a ráadásban már csak szépíteni tudtak Schäferék.