Bundesliga: a korábbi ultra, Kay Bernstein lett a Hertha elnöke

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2022.06.28. 11:20
null
Életmentő kezelésről beszélt a Hertha-szurkolóból lett elnök, Kay Bernstein, aki olyan vezetőket, segítőket akar maga mellett látni, akik kötődnek a berlini futballklubhoz, és a nehéz gazdasági helyzetben mindent megtesznek a sikerért (Fotó: AFP)
Kay Bernsteint választották a következő két évre a Hertha elnökének, fő feladata, hogy újra egységet teremtsen a klubban. 

RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSEN választott új elnököt a Hertha. A posztot tizennégy éven keresztül Werner Gegenbauer töltötte be, aki május végén visszavonult, és mivel a helyére többen is pályáztak, a jelöltek között szavazás döntött. A bizalmat végül a lehetséges voksok több mint felét megszerezve Kay ­Bernstein nyerte el, általános meglepetésre megelőzve a Füchse Berlin kézilabdacsapatát irányító Frank Steffelt (akinek kampányát Dárdai Pál is támogatta).

Lars Windhorst, a Hertha főrészvényese

Gratulálok Kay Bernsteinnek a megválasztásához. Érdeklődéssel, előítélettől mentesen hallgattam a klubbal kapcsolatos terveit, kíváncsian várom az első megbeszélésünket. Megjegyzem, a Hertha helyzete csak jobb lehet a mostaninál.

„Köszönöm mindenkinek a bizalmat – idézi Kay Bernstein megválasztása után tartott beszédét a lahrer-zeitung.de. – Korábban azt mondtam, hogy a Hertha olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő idős hölgy. Most végre elkezdhetjük az életmentő kezelést, hogy újra egészséges legyen. Őszinte kommunikációra, valódi újrakezdésre van szükség, de tudom, hogy együtt sikerülhet. Az egyik legfontosabb feladatom, hogy kiválasszam azokat az embereket, akik segítik a munkámat a klubban. Mindenképp olyanokra van szükségem, akik kötődnek a Herthához, és készek mindent megtenni a sikerért.”

A 2024-ig megbízott 41 éves új ­klubelnököt a szurkolók jól ismerik, korábban az egyik ultracsoport tagjaként tevékenykedett, jelenleg pedig kommunikációval és marketinggel foglalkozó saját vállalatát irányítja. Győzelmében szerepet játszott, hogy képes megtalálni a közös hangot a Hertha támogatóival klubházon kívül is, valamint korábban nem volt tagja a vezetőségnek, így tiszta lappal indul. A választás előtt tartott beszédeiben többször kritizálta a Hertha működését, mondván, a Lars Windhorst befektető által 2019 óta biztosított 375 millió eurót eltékozolta a klub, leszögezte ugyanakkor, hogy első feladatai között lesz találkozót kezdeményezni a felelőtlen költekezést egyre hangosabban kritizáló főrészvényessel és meggyőzni őt a együttműködés folytatásáról. Szükség is lenne az egyetértésre, mivel a legutóbbi három év mérlege tragikus. A dw.com összefoglalója szerint 29 érkező mellett 41 futballista távozott a klubtól, a bevételek és a kiadások különbsége mínusz 91 millió euró, és összesen hat különböző edző irányította a csapatot, amely teljesen elvesztette az identitását, és vezetői szinten hibás stratégiai döntések tömkelege született.

„Meglepett, hogy mekkora a széthúzás a klubban – nyilatkozta csalódottan a Kickernek Frank Steffel, aki mintegy 390 szavazattal kapott kevesebbet az elnökválasztáson Kay Bernsteinnél.– A Hertha közgyűlése meghozta a döntését, amit természetesen elfogadok. Bár a lehetséges negyvenegyezer tagból csak ezerhatszázan voksoltak az ellenfelemre, a demokratikus szabályok szerint ez is elég volt a győzelméhez.”

Arról, hogy az új elnök megválasztása mennyit számíthat a nyári átigazolási szezon során, korai beszélni. Kay Bernstein a Kickernek elárulta, hogy röviden már beszélt Fredi Bobic ­sportigazgatóval, de a keret átszabása ennél várhatóan hosszabb folyamat lesz. Igazolásként eddig csak az Everton jobbhátvédje, Jonjoe Kenny és a Rubin Kazany középhátvédje, Filip Uremovic említhető, mindkettő szerződése lejár június végén, így ingyen csatlakoznak a berliniekhez. Dárdai Márton sorsa bizonytalan, szerződése 2025 nyaráig köti a klubhoz, de mivel több klub érdeklődik iránta, nem lehet kizárni az átigazolását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik