Hertha: Mindenki harcolt és küzdött, senki sem sétált – Dárdai Pál

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.22. 09:14
null
Dárdai Pál fájlalja, hogy nem sikerült pontot szerezniük (Fotó: AFP)
Dárdai Pál szerint jobbak voltak, de nem tudtak kellően koncentrálni, így fájónak tartja, hogy nem szereztek pontot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) második fordulójában a Wolfsburg ellen.

 

A Hertha BSC a Kölntől elszenvedett 3–1-es vereséget követően a Wolfsburgot fogadta hazai pályán, amely ellen 1–0-ra vezetett, de 2–1-re kikapott. „Egy semmiből jött ellentámadásnak betudhatóan veszítettünk. úgy érzem, jobbak voltunk 2–1-es állásnál, de nem tudtunk kellően koncentrálni. Nagyon fájó, hogy nem tudtunk pontot szerezni, ám láthattuk a csapaton, hogy mindenki harcolt és küzdött, senki sem sétált a mérkőzés alatt. Az első félidőben a Wolfsburg jobban nyomott, de a szünet után jól jöttünk ki és megérdemeltük azt, hogy megszereztük a vezetést. A legnagyobb probléma, hogy nem tudtunk meglépni 2–0-ra" – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Dárdai Pál.

A magyar tréner a német dpa hírügynökségnek beszélt arról is, hogy mit gondol Davie Selke és Dodi Lukebakio vitájáról a tizenegyest illetően, valamint a jövő heti Bayern München elleni bajnokiról is szót ejtett. „Edzőként örülsz annak, ha két játékosod is szeretne odaállni a büntetőhöz, jobban, mint ha lenne 11 olyan játékosod, akik nem mernek semmit sem csinálni" – mondta a két támadó esetéről Dárdai.

„Ha mindenki azt gondolja, hogy nem érünk el semmit, az talán jobb lesz" – nyilatkozta a Bayern München elleni találkozó előtt a magyar szakember.

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ
HERTHA BSC–WOLFSBURG 1–2 (0–0)
Berlin,
Olimpiai Stadion, 25 000 néző. Vezeti: Jollenbeck
Hertha: Schwolow – Pekarík, Stark, Boyata (Torunarigha, 84.), Plattenhardt – K-P. Boateng (Jovetics. 43.) – Serdar (Zeefuik, 84.), Ascacíbar – Lukebakio, Selke (Tousart, 85.), Dilrosun (M. Richter, 67.). Vezetőedző: Dárdai Pál
Wolfsburg: Casteels – Mbabu, Lacroix, Brooks, Roussillon (Gerhardt, 90.) – Schlager (Guilavogui, 90.), Arnold – Baku, Philipp (L. Nmecha, 70.), Steffen (Brekalo, 70.) – Weghorst. Vezetőedző: Mark van Bommel
Gólszerző: Lukebakio (60. – 11-esből), ill. Baku (74.), Nmecha (88.)

AZ ÁLLÁS
1. Wolfsburg 2 2 3–1 +2 6
2. Bayer Leverkusen 2 1 1 5–1 +4 4
3. Freiburg 2 1 1 2–1 +1 4
4. Hoffenheim 1 1 4–0 +4 3
5. RB Leipzig 2 1 1 4–1 +3 3
6. Borussia Dortmund 2 1 1 6–4 +2 3
7. 1. FC Köln 1 1 3–1 +2 3
8. Bochum 2 1 1 2–1 +1 3
9. VfB Stuttgart 2 1 1 5–5 0 3
10. Mainz 2 1 1 1–2 –1 3
11. Arminia Bielefeld 2 2 1–1 0 2
12. Bayern München 1 1 1–1 0 1
13. Union Berlin 1 1 1–1 0 1
14. Eintracht Frankfurt 2 1 1 2–5 –3 1
15. Greuther Fürth 2 1 1 2–6 –4 1
16. Mönchengladbach 2 1 1 1–5 –4 1
17. Augsburg 2 1 1 0–4 –4 1
18. Hertha 2 2 2–5 –3 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik