Gyász: elhunyt a keletnémet labdarúgás legendás alakja

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.19. 17:49
null
Hetvenéves korában elhunyt Hans-Jürgen Dörner (Fotó: AFP)
Hosszan tartó betegségben, 70 éves korában elhunyt Hans-Jürgen „Dixie” Dörner, a keletnémet labdarúgás legendás alakja – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

 

A hírt a német szövetség és volt klubja, a Dynamo Dresden közölte szerdán.

„Dixie” Dörnert karrierje során a keletnémet Császárnak hívták – a nyugatnémeteknél Franz Beckenbauernek járt a Kaiser megszólítás –, a válogatottban 100 fellépésével második volt a szintén legendás Joachim Streich (102) mögött, tagja volt az 1976-os, montreali olimpián aranyérmes együttesnek.

A védő 1968 és 1986 között, teljes felnőttpályafutása során a drezdaiak keretét erősítette, ötször nyert bajnoki címet és ötször kupát az NDK-ban. Az 558 mérkőzése rekord a Dynamo Dresdenben, ezeken az összecsapásokon védő létére 101 gólt szerzett.

Visszavonulását követően az NDK olimpiai csapatát, az U23-as gárdát irányította edzőként, majd a németországi egyesítést követően első keletnémet trénerként dolgozott a Bundesligában, az élvonalbeli Werder Bremennél. A későbbiekben volt az FSV Zwickau, a VfB Leipzig, valamint a kairói al-Ahli trénere is. Az 1990-es években a német válogatottnál Berti Vogts szövetségi kapitány munkáját segítette.

Dörner jövő hét kedden lett volna 71 éves.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik