Bundesliga: Minden Hertha-szurkoló büszke lehet ránk – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.28. 10:05
null
Dárdai Pál joggal mosolyoghat, pontot szerzett a Hertha a Signal Iduna Parkban (Fotó: AFP)
Dárdai Pál elégedett volt csapata játékával a Borussia Dortmund elleni Bundesliga-találkozón, míg Lucien Favre csalódottan értékelt a 2–2-es döntetlen után.

„Először is, gratulálok a csapatomnak, minden Hertha-szurkoló büszke lehet az együttesre. Jó taktikát alkalmaztunk, s a végén a gárda erejének is volt köszönhető, hogy sikerült egyenlítenünk. Az első húsz percben nem játszottunk jól, a Dortmund több gólt is szerezhetett volna” – fogalmazott Dárdai Pál a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Talán a lesgól (Sanchónak volt egy meg nem adott találata a 19. percben – a szerk.) kicsit felébresztett minket, aztán egy-nulla után kezdünk el úgy játszani, ahogy elterveztük. Kalou okos gólt szerzett az első félidő végén, így nyugodtabban mehettünk a szünetre.

Jól játszottunk a második félidőben, két százszázalékos helyzetünk is volt, a vezetést is megszerezhettük volna. Nem tehetek szemrehányást a játékosaimnak a második kapott gólunk miatt, mert a dortmundi világklasszis játékosok ezzel a gyorsasággal, technikai tudással kivédekezhetetlen gólt szereztek.

Ezután is támadtunk, harcoltunk a pontért, fent védekeztünk, bátrak voltunk, és elég gólszerzési lehetőségünk volt itt, Dortmundban, ezért is dicséret illeti a csapatot. Ha három-egyre kikaptunk volna, azt mondanám, hogy harcoltunk, és büszke vagyok a srácokra, mert jó teljesítményt nyújtottak. Azonban ehhez a teljesítményhez most egy pont is jár, amit nem érdemtelenül szereztünk meg.”

„Nagyon jól játszott a csapatom, külön dicséret illeti Sanchót. Számos lehetőségünk adódott még kettő-egynél, csalódott vagyok, hogy nem döntöttük el korábban a mérkőzést. Az utolsó percekben buta hibát követtünk el, amelyet a Hertha kíméletlenül kihasznált” – mondta Lucien Favre, a Borussia vezetőedzője.

NÉMET BUNDESLIGA
9. FORDULÓ

Borussia Dortmund–Hertha BSC 2–2 (J. Sancho 27., 61., ill. S. Kalou 41., 91. – a másodikat 11-esből)
Mainz–Bayern München 1–2 (Boetius 48., ill. Goretzka 39., Thiago 62.)
Hannover–Augsburg 1–2 (Bebou 72., ill. R. Khedira 8., Finnbogason 63. – 11-esből)
Fortuna Düsseldorf–Wolfsburg 0–3 (Weghorst 41. – 11-esből, Brekalo 73., Ginczek 80.)
Hoffenheim–VfB Stuttgart 4–0 (Brenet 48., Joelinton 51., Belfodil 57., 60.)
PÉNTEKEN
Freiburg–Mönchengladblach 3–1
(Petersen 1. – 11-esből, Waldschmindt 57., Holer 94., ill. Th. Hazard 20. – 11-esből)
VASÁRNAP
13.30: Nürnberg–Eintracht Frankfurt (Tv: Sport1)
15.30: RB Leipzig–Schalke 04 (Tv: Sport1)
18.00: Werder Bremen–Bayer Leverkusen (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 9 6 3 29–10 +19 21
2. Bayern München 9 6 1 2 17–10 +7 19
3. Mönchengladbach 9 5 2 2 20–12 +8 17
4. Werder Bremen 8 5 2 1 15– 8 +7 17
5. Hertha BSC
9 4 4 1 15–10 +5 16
6. RB Leipzig 8 4 3 1 16– 9 +7 15
7. Eintracht Frankfurt 8 4 1 3 19–12 +7 13
8. Hoffenheim 9 4 1 4 18–13 +5 13
9. Augsburg 9 3 3 3 16–14 +2 12
10. Wolfsburg 9 3 3 3 14–14 0 12
11. Freiburg 9 3 3 3 13–15 –2 12
12. Mainz 9 2 3 4 5–10 –5 9
13. Bayer Leverkusen 8 2 2 4 9–15 –6 8
14. Nürnberg 8 2 2 4 8–19 –11 8
15. Schalke 8 2 6 5–11 –6 6
16. Hannover 9 1 3 5 11–18 –7 6
17. VfB Stuttgart 9 1 2 6 6–21 –15 5
18. Fortuna Düsseldorf 9 1 2 6 6–21 –15 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik