A Bikák nem repülnek az égig, legalábbis egyelőre – győzött a Bayern

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.21. 19:50
null
Gulácsi Péter egy hibáját több bravúrral feledtette, Manuel Neuernek sokkal kevesebb dolga volt, <br />főleg a második félidőben (Fotó: AFP)
Hamar eldöntötte a Bayern München az RB Leipzig elleni rangadót a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 16. fordulójában, így a címvédő várhatja a tabella éléről a januári folytatást.


ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Meglehetősen lesajnálóan nyilatkozott a Lipcséről pár héttel ezelőtt Uli Hoeness, a Bayern München régi-új elnöke, amikor még aligha gondolta, hogy az év utolsó mérkőzésén a „féltáv aranyérme" lesz a tétje a Leipzig elleni bajnokinak.

Minden bizonnyal a szó is bennszakadt az egykori remek játékosnak, majd szakvezetőnek, amikor a mérkőzés elején kétszer is veszélyeztettek a vendég lipcseiek, de Yussuf Poulsen egyik lehetőségével sem tudott élni.

Beindult azonban a bajor henger, Douglas Costa kapufája előtt Thiago (1–0), utána meg Xabi Alonso lőtt gólt (2–0), és ezzel talán úgy is eldőlhetett volna a mérkőzés sorsa, ha a vendégektől Emil Forsberg nem állíttatja ki magát az első félidőben.

Gulácsi Péter egyik kapott gólról sem tehetett, a harmadikról azonban már igen, ugyanis büntető járt Costa elleni ütközése után, a 11-est pedig Robert Lewandowski magabiztosan értékesítette. 3–0!

Ezzel el is dőlt a rangadó, a második félidőben a mezőnyjátékból ki-kibukkanó hazai helyzeteket Gulácsi magabiztosan hárította, különösképpen Lewandowskit bosszantotta, de Costa szabadrúgását is gyönyörű mozdulattal halászta le a jobb felső elől – miközben a szépítő gólra a másik oldalon még csak esély sem akadt.

A Bayern München ismét megmutatta, ki az úr a hazai vizeken...


TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK, ÉRDEKES STATISZTIKÁK ITT!

BUNDESLIGA
16. FORDULÓ
Bayern München–RB Leipzig 3–0
(Thiago 17., X. Alonso 25., Lewandowski 45. – 11-esből)

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Hertha BSC–Darmstadt 2–0 (Plattenhardt 53., S. Kalou 66.)
1. FC Köln–Bayer Leverkusen 1–1 (Modeste 21., Wendell 44.)
Ingolstadt–Freiburg 1–2 (Suttner 53., ill. Niederrlechner 34. – 11-esből, 41.)
Hoffenheim–Werder Bremen 1–1 (Wagner 26., ill. Gnabry 87.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK


Borussia Dortmund–Augsburg 1–1
(O. Dembelé 47., ill. Dzsi Dong Von 33.)

Mönchengladbach–Wolfsburg 1–2 (T. Hazard 52., ill. D. Caligiuri 3., Gomez 57.)
Hamburg–Schalke 2–1 (N. Müller 60., Wood 82., ill. Avdijaj 90.)
Eintracht Frankfurt–Mainz 3–0 (Hrgota 18., 85., Barkok 75.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 16 12 3 1 38–9 +29 39
2. RB Leipzig 16 11 3 2 31–15 +16 36
3. Hertha 16 9 3 4 24–16 +8 30
4. Eintracht Frankfurt 16 8 5 3 22–12 +10 29
5. Hoffenheim 16 6 10 28–17 +11 28
6. Borussia Dortmund 16 7 6 3 35–19 +16 27
7. 1. FC Köln 16 6 7 3 21–15 +6 25
8. Freiburg 16 7 2 7 21–27 –6 23
9. Bayer Leverkusen 16 6 3 7 23–24 –1 21
10. Mainz 16 6 2 8 26–30 –4 20
11. Schalke 16 5 3 8 20–19 +1 18
12. Augsburg 16 4 6 6 13–17 –4 18
13. Wolfsburg 16 4 4 8 15–24 –9 16
14. Mönchengladbach 16 4 4 8 15–25 –10 16
15. Werder Bremen 16 4 4 8 20–34 –14 16
16. Hamburg 16 3 4 9 14–31 –17 13
17. Ingolstadt 16 3 3 10 14–27 –13 12
18. Darmstadt 16 2 2 12 11–30 –19 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik