Bundesliga: a hajrában duplázó cserével nyert a Leverkusen

Vágólapra másolva!
2022.03.20. 21:36
null
Paulinho (balra) két év után első bajnoki gólját ünnepeli (Fotó: AFP)
Az első vonalbeli német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 27. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén a Bayer Leverkusen a hajrában szerzett két góllal győzött Wolfsburgban, így korábbi egypontos előnyét háromra növelte a délután a Frankfurt ellen ikszelő RB Leipziggel szemben. Este a nemzetközi kupaindulásért hajtó kölniek hazai pályán a bajnoki címért a Bayern Münchent üldöző Borussia Dortmund ellen játszottak 1–1-es döntetlent.

 

Sokáig úgy tűnt, a Wolfsburg meglepetést tud okozni a dobogóért harcoló Leverkusent fogadva, hiszen Florian Kohfeldt csapata az első félidőben nemcsak jól tartotta magát, hanem többet is birtokolta a labdát, s kapura is veszélyesebb volt.

A vezetést azonban a folytatásban sem nem sikerült megszerezniük a hazaiaknak, és ahogyan telt az idő, úgy veszélyeztetett egyre többet a cserékkel sikeresen frissített Bayer, amelynek kispadján Gerardo Seoane a végére hagyta a legnagyobb hatást jelentő változtatását.

A 81. percben Amine Adli helyére beküldte az idényben eddig gólcsendet hirdető Paulinhót, s a brazil csatár a legjobbkor szakította félbe a 2020. március 7. óta tartó termelékenységi szünetet, hiszen előbb a 86., majd a 92. percben is betalálva csapatát három bajnoki ponthoz juttatta. Érdekesség, hogy bő két éve, amikor a Frankfurt ellen legutóbb bajnoki gólt szerzett a most 21 éves brazil, akkor is duplázni tudott.

Ezzel tehát a Leverkusen, ha nehezen is, de kiharcolta a győzelmet, amivel háromra növelte előnyét a dobogóért zajló harcban a lipcseiekkel szemben. 0–2

A vasárnapi utolsó mérkőzésen a nemzetközi kupaindulásért hajtó kölniek hazai pályán a bajnoki címért a Bayern Münchent üldöző Borussia Dortmund ellen játszottak 1–1-es döntetlent. A BVB jól kezdte a mérkőzést, már a 8. percben megszerezte a vezetést, Jude Bellingham nagyszerű indítását Marius Wolf váltotta gólra a tehetetlen Marvin Schwabe kapus mellett. A kevés nagy helyzetet hozó mérkőzésen a hazaiak némi meglepetésre még a szünet előtt egyenlíteni tudtak: Sebastian Andersson közvetlen közelről pofozta a léc alá a bal oldali beadás után megcsúsztatott labdát.

A szünet után már csak a labdát valamivel kevesebbet birtokló vendégek jutottak kaput eltaláló lövésig, de az eredmény már nem változott, így a második Dortmund hátránya hat pontra nőtt a listavezető Bayern mögött.

NÉMET BUNDESLIGA
27. FORDULÓ
Wolfsburg–Bayer Leverkusen 0–2
(Paulinho 86., 92.)
1. FCKöln–Borussia Dortmund 1–1 (S. Andersson 36., ill. Wolf 8.)
KORÁBBAN
RB Leipzig–Eintracht Frankfurt 0–0

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Bayern München–Union Berlin 4–0
(Coman 16., Nianzou 25., Lewandowski 45., 47. – az elsőt 11-esből)

GreutherFürth–Freiburg 0–0

Hertha BSC–Hoffenheim 3–0 (Stark 39., Belfodil 63., Tousart 74.)
Mainz–Arminia Bielefeld 4–0 (Burkardt 1., 75., Niakhaté 65., Ingvartsen 79.)
VfB Stuttgart–Augsburg 3–2
(Anton 44., Marmoush 79., T. Tiago 85., ill. A. Hahn 6., Gregoritsch 45+1.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Bochum–Borussia Mönchengladbach 0–2-nél félbeszakadt

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 27 20 3 4 81–28 +53 63
2. Borussia Dortmund 27 18 3 6 67–38 +29 57
3. Bayer Leverkusen 27 14 6 7 66–41 +25 48
4. RB Leipzig 27 13 6 8 57–30 +27 45
5. Freiburg 27 12 9 6 43–29 +14 45
6. Hoffenheim 27 13 5 9 49–40 +9 44
7. 1. FC Köln 27 10 10 7 38–40 –2 40
8. Eintracht Frankfurt 27 10 8 9 39–38 +1 38
9. Union Berlin 27 10 8 9 33–38 –5 38
10. Mainz 26 11 4 11 39–30 +9 37
11. Bochum 26 9 5 12 28–37 –9 32
12. Wolfsburg 27 9 4 14 29–42 –13 31
13. Mönchengladbach 26 8 6 12 36–51 –15 30
14. VfB Stuttgart 27 6 8 13 35–50 –15 26
15. Augsburg 26 6 8 12 29–44 –15 26
16. Hertha 27 7 5 15 29–60 –31 26
17. Arminia Bielefeld 27 5 10 12 22–38 –16 25
18. Greuther Fürth 27 3 6 18 24–70 –46 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik