2. Bundesliga: Németh András a Hamburghoz szerződött – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.01.27. 09:33
null
Németh András a német másodosztályban szereplő Hamburgnál folytatja pályafutását (Fotó: Twitter/HSV)
A német másodosztályban (2. Bundesliga) 17 mérkőzés után második, feljutást érő helyen álló Hamburger SV hivatalos Twitter-oldalán számolt be róla, hogy szerződtette a belga Genktől a fiatal magyar támadót, a válogatottban is bemutatkozó és már gólt is szerző Németh Andrást.

 


Mint arról korábban német lapértesülésekre hivatkozva beszámoltunk, Németh András már csütörtökön átesett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, pénteken pedig aláírta szerződését a Hamburgnál.

A Dél-Afrikában született 20 éves magyar válogatott támadó már 2016-ban, 14 évesen légiósnak állt a Vasastól, s több belga csapatban is megfordult, a Hasselttől szerezte meg őt a Genk, amely korábban a Lommelnek is kölcsönadta, de az elmúlt két évben a Genk első csapatában szerepelt.

Németh Andrást aztán decemberben a tartalékcsapathoz irányították, mert nem szerette volna meghosszabbítani szerződését.

Sajtóhírek szerint a válogatott támadóért 750 ezer eurót fizetnek a hamburgiak. Németh András 2026-ig szóló szerződést írt alá.

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült ez januárban. Mostantól százszázalékosan koncentrálhatok a klubra, a fejlődésemre és egy jó felvezetés lehet a márciusi válogatott meccsek előtt. Az első hat hónap valószínűleg a beilleszkedésről szól majd, meg kell tanulnom a nyelvet, de persze bizonyítani is szeretnék, hozzásegíteni a csapatot a Bundesligába jutáshoz” – Németh András.

(MTI)

„András modern középcsatár, aki nemcsak kiváló befejező, hanem jól érti a játékot is. Már a nyáron kinéztük magunknak, és azt gondoltuk, hogy több aspektusban is remek potenciállal rendelkezik. A tárgyalások során lenyűgöző volt látni, hogy mennyire elkötelezett a HSV és a játékfelfogásunk iránt” – nyilatkozta Jonas Boldt, a Hamburger SV sportigazgatója a klub hivatalos oldalának.

„Tetszik, ahogyan a HSV játszik, feltörekvő játékosokkal és domináns támadójátékkal. Ezek és a vezetőedzővel való beszélgetés együtt meggyőztek arról, hogy itt folytassam. Szeretnék ennek az egésznek a részese lenni, és alig várom, hogy a találkozzak a szurkolókkal az elképesztő stadionban” – mondta Németh András.

A Hamburg 17 mérkőzés után 11 győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel áll a német másodosztály második helyén, két pontra az első helyezett Darmstadttól. A hatszoros német bajnok, BEK- és KEK-győztes, patinás klub 2018-as kiesése óta az ötödik idényét tölti a másodosztályban.


A játékostól korábbi, belga klubja is elbúcsúzott, valamint sok sikert kívánt neki.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik