Bayern München: a bérükben van a transzferrekord

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.02. 07:05
null
Douglas Costa (balra) augusztustól Franck Ribéry és David Alaba oldalán küzd (Fotó: AFP, archív)
Végre itt a nyár, és transzfer az idő – menetrendszerűen elindítjuk átigazolási ámokfutásunkat, hogy nyitókapával csapást vágjunk a nemzetközi labdarúgás őrült költekezésének dzsungelében, sorolóval utat nyissunk az érdeklődések és bejelentkezések vad össztáncában, táblázatba fojtsuk a jöttek-mentek és jöttmentek szülte őskáoszt. Szerdánként – az angol és az olasz után – szokásunknak megfelelően a német klubfutball történéseiből csemegézünk.

Szerda délelőtt elkezdte a felkészülést a Bayern München, amelynél a cél egyértelmű: a „szokásos” bajnoki cím mellett a hazai kupa és a Bajnokok Ligája-arany besöprése. Előbbit lassan már természetesnek veszik a bajoroktól, akik számára most külön motiváció, hogy sorozatban negyedszer végezhetnek kombinált váll-, bicepsz- és tricepszedzést a szezon végén a Salátástállal, és ez pedig Bundesliga-rekord lenne.

A quadruplázás egyébként olyan fontos, hogy Bastian Schweinsteiger külön ki is emelte ezt a lehetőséget, mint egyik indokát annak, hogy sem az MLS-be, sem a Manchester Unitedhez nem vágyik.

Az első tréningről felmentést kaptak a nyáron a különböző tornákon részt vett labdarúgók, mellettük Schweinsteiger, Mario Götze, Jérome Boateng, Robert Lewandowski, Juan Bernat és Medhi Benatia is plusz pihenőt kapott Pep Guardiolától – míg Franck Ribéry és Holger Badstuber sérülés miatt még jó ideig nem edzhet teljes intenzitással.

Éppen az ő úgymond pótlásuk lesz Guardiola legfontosabb nyári feladata a közös szintre hozó edzések mellett, hiszen ne feledjük azt sem, hogy a tavasz végére sokszor szó szerint a fél keret sérüléssel bajlódott, és ennek bizony meg is lett a böjtje.

Ribéry váltótársa a brazil Douglas Costa lesz, akit láthattunk a nyári Copa Américán (egy győztes góllal építette, egy kihagyott tizenegyessel rontotta renoméját), és az ukrán Sahtar Donecktől menekül Nyugatra. Mind a két szélen, sőt, középen az előretolt ék mögött is bevethető, az elmúlt idényben 33 mérkőzésen 5 gólig és 7 asszisztig jutott, összességében Ukrajnában 202 tétmeccsen 78 kanadai pontot termelt, amióta 2010 elején nyolcmillióért megvette a Sahtar a Gremiótól. Nagyon is jól tudja, hová igazolt, és nem csak a Bayern braziljai miatt: ukrán klubjával kétszer is pályára lépett a BL-ben a München ellen, és részese lehetett a 7–0-s nagy verésnek is.

Az ukránok először 39 millió eurót kértek érte, később 35-ről lehetett hallani, a legújabb információk szerint a 24 éves szélső 30 millió euró ellenében írt alá öt évre, és a 11-es mez lesz az övé.

Ha megkapja a müncheni átlagbért, akkor éves szinten 6.9 millió eurót fog hazavinni – ha megnézzük a Bayern éves költségvetését, akkor kiderül, hogy a magas bérköltségbe (több forrás szerint is éves szinten bónuszokkal együtt 200 milliónál is több, és idényenként majdnem 30 százalékkal növekszik a summa) szinte bele van kódolva, hogy napjaink világklasszisait nem tudják megszerezni, hiszen ebben az őrült transzferbizniszben nem lehet kapni 45 millió alatt olyan játékost, aki azonnali erősítést jelentene egy ilyen szintű csapatnak.

Ez egyrészt a bombaerős keret dicsérete, de a 200 milliós bruttó bértömeget – ez az éves bevétel több mint fele – annak a fényében nézzük, hogy a tv-pénzekből idényenként alig 50.6 millió folyik be a Bayern-kasszába; és tegyük helyre gyorsan a Douglas Costa-üzletet is, hiszen nála többért eddig csak Javi Martínezt (40 millió) és Mario Götzét (37 millió) vették meg a bőrnadrágosok, Mario Gomez és Manuel Neuer meg éppen ennyibe került.

A tavaly 28 millióért megszerzett Medhi Benatia meg olyan mély benyomást tett első idényében Guardiolára, hogy a Corriere dello Sport értesülései szerint 25 millióért bárki viheti a bekket, legnagyobb kérője a Juventus. A középső védő posztjára szóba került a sajtóban a Monaco remek képességű, de kissé „bugos” bekkjének, Ajmen Abdennurnak a neve, míg a legdrágább vétel Sergio Ramos lenne (a Sky Italia szerint árába beszámolnák a madridiak Benatiát), a legolcsóbb a horvát Jozo Simunovic (Dinamo Zagreb), a legguardiolásabb pedig a barcelonai Marc Bartra, akinek kivásárlási ára 12 millió.

A védelem jobb oldalán Philipp Lahm előrelépésével Rafinha magára maradt, a kiszemelt ide a madridi Daniel Carvajal mellett – de inkább előtte – a torinói Matteo Darmian, ő esetleg csapatkapitányával, a lengyel belső védővel, Kamil Glikkel párban költözhet Münchenbe. És majdnem futná rájuk Benatia árából.

Mint köztudott, a Pep-éra alatt nem lehet elegendő középső középpályása a csapatnak, a lengyel sajtó szerint jelölt erre a posztra a mostanában bombaformában lévő Grzegorz Krychowiak (Sevilla), a horvát média szerint az interes Mateo Kovacic, a németek szerint az új Paulo Sousa, William Carvalho, a sport1.de szerint a lyoni Maxime Gonalons, az ilsole24ore.com szerint az arg futómű, Lucas Biglia, a Kicker szerint Marco Verratti; véleményünk szerint közülük legjobban utóbbi illene be a csapatba, egyébként meg a wolfsburgi Kevin De Bruyne megszerzése lenne a leghatékonyabb megoldás. Őt először 2010-ben kerülgettek a bajorok (akkor még a Genk játékosa volt a belga karmester), de végül is nem szánták el magukat ajánlattételre.

Ma egészen biztos német átigazolási rekordot kell dönteni megszerzéséhez, de ehhez vagy borítani kell a költségvetést (arrafelé ez nem könnyű dolog), vagy áruba bocsátani egy jobb képességű támadót/középpályást, de ilyenről mostanában még csak nem is hallani, amióta Thomas Müllerről letehetett az MU (engedtessék meg nekünk, hogy a 160 milliós, átigazolást és ötévi bért fedező állítólagos ajánlatot ne vegyük komolyan), a támadó ugyanis a héten ismét hűségesküt tett jelenlegi klubja mellett.

Fiatalítani viszont kell, mert Xabi Alonso 33 éves, Schweinsteiger hetek múlva 31, Lahm meg az ősszel ünnepli a 32.-et.

Xherdan Shaqiriért befolyt közben 18 millió euró, Pepe Reináért kettőt fizetett a Napoli (a tavaly hárommillióért a Liverpooltól megszerzett spanyol hamar letett arról, hogy kiszorítja Manuel Neuert), a veterán Claudio Pizarrót és az ifjú Mitchell Weisert nem tartóztatták, utóbbi csatlakozott a Dárdai Pál-istállóhoz Berlinben, előbbi meg talán hazatér az Alianza Limához, vagy előtte még fut egy idényt Brémában.

Reina helyettese a 26 Sven Ulreich, akit a VfB Stuttgarttól 3.5 millióért vettek meg.

„Új kihívást kerestem – mondta átigazolása után Ulreich. – Megfelelő helyre kerültem azzal, hogy a Bayernhez szerződtem. Új dolgok jönnek az életemben, és már várom a találkozást az egész csapattal. Minden tőlem telhetőt megteszek a siker érdekében, és mindig ott leszek, amikor szükség lesz rám.”

A kispadon.

Itt jut hely maximum a húszéves szűrőnek, Joshua Kimmichnek, akit nem kis meglepetésre vettek meg a sváboktól, de hát Kimmich tud, valamit, ha felkeltette Pep figyelmét. Őt ugyebár még a télen megszerezték a müncheniek, a tavasszal Lipcsében erősödött, Kalmár Zsolt mellett, majd 750 ezer euróért visszavette a Stuttgart egy korábban lefektetett szerződés értelmében, hogy már ő adja el a BM-nek. A Kicker értesülései szerint a Leipzig is kap 1.5 millió eurónyi „fájdalomdíjat”, sőt, további feltételek teljesülése esetén még 1.5 milliót utalhatnak a bajorok. Kimmich 2020-ig írt alá új klubjához, és sejtésünk szerint alaposan lefelé húzza a 6.9 milliós átlagot.

Kölcsönből hárman tértek vissza: egy szélső (Julian Green), egy középső középpályás (Pierre-Emile Höjbjerg) és egy szűrő (Jan Kirchhoff), de ők jelenleg nem jelentenek erősítést, jellemző módon más klubok is csak Höjbjerg iránt érdeklődnek.

Nagy kérdés, Douglas Costa után vesz-e még szélsőt, támadót a Bayern, mindenesetre a nemzetközi sajtóban korábban szóba került Antoine Griezmann, Ángel Di María, Sadio Mané (Southampton), Felipe Anderson (Lazio), Jaszin Brahimi (Porto) és Raheem Sterling neve is.

Egyszerű eldönteni, kivel járna jól közülük a klub…

BUNDESLIGA-ÁTIGAZOLÁSOK, 2015 NYARA
FC AUGSBURG
Érkezett: Dominik Kohr (Bayer Leverkusen, 1.400.000 euró), Yannik Oettl (Unterhaching U19, ingyen), Mathias Fetsch (Dynamo Dresden, kölcsönből vissza), Ronny Philp (Greuther Fürth, kv.)

Távozott: Jannisz Geliosz (szerződése lejárt), Dominik Reinhardt (szl.), Dominik Kohr (Bayer Leverkusen, kv.), Pierre-Emile Höjbjerg (Bayern München, kv.)

BAYER 04 LEVERKUSEN
Érkezett: André Ramalho (Red Bull Salzburg, i.), Marc Brasnic (Bayer Leverkusen U19), Niklas Lomb (Preussen Münster, kv.), Kirjakosz Papadopulosz (Schalke, 6.500.000), Admir Mehmedi (Freiburg, 8.000.000), Christoph Kramer (Borussia Mönchengladbach, kv.), Dominik Kohr (Augsburg, kv.), Arkadiusz Milik (Ajax Amsterdam, kv.), Dennis Engelman (Fortuna Köln, kv.), Rju Szeung Wu (Eintracht Braunschweig, kv.), Maximilian Wagener (VfL Osnabrück, kv.), Philipp Wollscheid (Stoke City, kv.), Niklas Lomb (Hallescher FC, kv.), Konsztantinosz Sztafilidisz (Fulham, kv.)

Távozott: Simon Rolfes (visszavonult), Arkadiusz Milik (Ajax Amsterdam, 2.800.000), Philipp Wollscheid (Stoke City, 3.800.000), Stefan Reinartz (Eintracht Frankfurt, i.), Gonzalo Castro (Borussia Dortmund, 11.000.000), Dennis Engelman (Fortuna Köln, i.), Niklas Lomb (Preussen Münster , kölcsönbe), Maximilian Wagener (Mainz II, k.), Josip Drmic (Borussia Mönchengladbach, 10.000.000), Dominik Kohr (Augsburg, 1.400.000), Marc Brasnic (Paderborn, k.), Kirjakosz Papadopulosz (Schalke, kv.)

BAYERN MÜNCHEN
Érkezett: Joshua Kimmich (VfB Stuttgart, 8.500.000), Sven Ulreich (VfB Stuttgart, 3.500.000), Jan Kirchhoff (Schalke 04, kv.), Julian Green (Hamburg, kv.), Pierre-Emile Höjbjerg (Augsburg, kv.), Xherdan Shaqiri (Inter, kv.), Douglas Costa (Sahtar Doneck, 30.000.000)

Távozott: Xherdan Shaqiri (Inter, 16.000.000), Mitchell Weiser (Hertha BSC, i.), Pepe Reina (Napoli, 2.000.000)

SV DARMSTADT 98
Érkezett: Mario Vrancic (Paderborn, 500.000), Jan Rosenthal (Eintracht Frankfurt, i.)
Távozott: Marius Sauss (USI Lupo-Martini Wolfsburg, i.), Hanno Behrens (1.FC Nürnberg, i.), Romain Brégerie (Ingolstadt, i.), Leon Balogun (Mainz, i.), Ronny König (Chemnitz, i.), Maurice Exslager (1.FC Köln, kv.), Fabian Holland (Hertha BSC, kv.), Jan Rosenthal (Eintracht Frankfurt, kv.)
BORUSSIA DORTMUND
Érkezett: Gonzalo Castro (Bayer Leverkusen, 11.000.000), Julian Weigl (1860 München, 3.000.000), Roman Bürki (Freiburg, 3.500.000), Moritz Leitner (VfB Stuttgart, kv.), Marvin Ducksch (Paderborn, kv.), Jonas Hofmann (Mainz, kv.)

Távozott: Sebastian Kehl (visszavonult), Zlatan Alomerovic (Kaiserslautern, 200.000), Mitchell Langerak (VfB Stuttgart, 3.500.000)

EINTRACHT FRANKFURT
Érkezett: Olivier Occéan (Odds BK, kv.), Stefan Reinartz (Bayer Leverkusen, i.), Heinz Lindner (Austria Wien, i.), Enis Bunjaki (Eintracht Frankfurt U19), Luc Castaignos (Twente, 2.500.000), Jan Rosenthal (Darmstadt, kv.), Václav Kadlec (Sparta Praha, kv.)

Távozott: Yusupha Yaffa (szl.), Felix Wiedwald (Werder Bremen, i.), Jan Rosenthal (Darmstadt, i.), Lucas Piazón (Chelsea, kv.)

HAMBURGER SV
Érkezett: Lewis Holtby (Tottenham Hotspur, 6.500.000), Mohamed Guaida (Hamburg II), Batuhan Altintas (Bursaspor, 400.000), Lasse Sobiech (St. Pauli, kv.), Jacques Zoua (Kayseri Erciyesspor, kv.), Kerem Demirbay (Kaiserslautern, kv.), Jonathan Tah (Fortuna Düsseldorf, kv.)

Távozott: Marcell Jansen (szl.), Rafael van der Vaart (Real Betis, i.), Ivo Ilicevic (szl.), Gojko Kacar (szl.), Szlobodan Rajkovics (szl.), Heiko Westermann (szl.), Lasse Sobiech (St. Pauli, i.), Maximilian Beister (Mainz, i.), Julian Green (Bayern München, kv.), Lewis Holtby (Tottenham Hotspur, kv.)

FC HANNOVER 96
Érkezett: Philipp Tschauner (St. Pauli, i.), Waldemar Anton (Hannover U19), Mike-Steven Bähre (Hannover II), Maurice Hirsch (Hannover II), Charlison Benschop (Fortuna Düsseldorf, 1.500.000), Oliver Sorg (Freiburg, 3.500.000), Felix Klaus (Freiburg, 3.000.000), Samuel Radlinger (1.FC Nürnberg, kv.), Vladimir Rankovic (Erzgebirge Aue, kv.), Valmir Szulejmani (Union Berlin, kv.)

Távozott: Lars Stindl (Borussia Mönchengladbach, 3.000.000), Jimmy Briand (szl.), Robert Almer (Austria Wien, i.), Jan Schlaudraff (szl.), Christian Pander (szl.), Joao Pereira (szl.), Markus Miller (visszavonult), Marius Stankevicius (szl.), Didier Ya Konan (Fortuna Düsseldorf, i.), Joselu (Stoke City, 8.000.000), Yannik Schulze (Hannover II)

HERTHA BSC
Érkezett: Nils Körber (Hertha BSC U19), Mitchell Weiser (Bayern München, i.), Fabian Holland (Darmstadt, kv.), Szami Allagui (Mainz, kv.)

Távozott: Marcel Ndjeng (Paderborn, i.), Johnny Heitinga (Ajax Amsterdam, i.)

TSG 1899 HOFFENHEIM
Érkezett: Pak In Hjök (KjungHi University), Nicolai Rapp (Hoffenheim U19), Benedikt Gimber (Hoffenheim U19), Jonathan Schmid (Freiburg, 3.800.000), Fabian Schär (FC Basel, 4.100.000), Joelinton (Recife, 2.200.000), Pavel Kaderábek (Sparta Praha, 3.500.000), Marko Maric (Rapid Wien), Christoph Martschinko (SV Grödig), Luis Advíncula (Sporting Cristal Lima, kv.), Michael Gregoritsch (VfL Bochum, kv.), Sandro Wieser (Aarau, kv.), Júnior Ponce (Vitória Setúbal, kv.), Vincenzo Grifo (FSV Frankfurt, kv.), Filip Malbaszics (Lechia Gdansk, kv.), Tobias Weis (VfL Bochum, kv.), Jiloan Hamad (Standard Liége, kv.), Afriyie Acquah (Sampdoria, kv.)

Távozott: Michael Gregoritsch (VfL Bochum, 500.000), Kevin Akpoguma (Fortuna Düsseldorf, k.), Vincenzo Grifo (Freiburg(1.000.000), Janik Haberer (VfL Bochum, k.), Tobias Weis (VfL Bochum, i.), Afriyie Acquah (Torino, 2.800.000), Marko Maric (Lechia Gdansk, k.), Anthony Modeste (1.FC Köln, 4.500.000), Roberto Firmino (Liverpool, 41.000.000), Pal In Hjök (FSV Frankfurt, k.), Christoph Martschinko (Austria Wien, k.)

FC INGOLSTADT 04
Érkezett: Romain Brégerie (Darmstadt, i.), Markus Suttner (Austria Wien, 700.000), Elias Kachunga (Paderborn, 1.500.000)
Távozott: André Weis (FSV Frankfurt, i.), André Mijatovic (visszavonult), Karl-Heinz Lappe (Bayern München II, i.), Ralph Gunesch (szl.), Leon Jessen (Kaiserslautern, kv.)
1. FC KÖLN
Érkezett: Dominique Heintz (Kaiserslautern, 2.000.000), Anthony Modeste (Hoffenheim, 4.500.000), Philipp Hosiner (Stade Rennes, k.), Maurice Exslager (SV Darmstadt, kv.), Bruno Nascimento (Estoril-Praia, kv.), Maximilian Thiel (Union Berlin, kv.), Simon Zoller (Kaiserslautern, kv.)
Távozott: Maximilian Thiel (Union Berlin, 250.000), Adam Matuschyk (Eintracht Braunschweig, i.), Thomas Bröker (MSV Duisburg, i.), Anthony Ujah (Werder Bremen, 4.500.000), Kevin Wimmer (Tottenham Hotspur, 7.000.000), Patrick Helmes (visszavonult), Daniel Halfar (Kaiserslautern, 500.000), Deyverson (Belenenses, kv.)
1. FSV MAINZ 05
Érkezett: Danny Latza (VfL Bochum, i.), Muto Josinori (FC Tokió, 2.800.000), Florian Niederlechner (1.FC Heidenheim, 2.500.000), Leon Balogun (Darmstadt, i.), Fabian Frei (FC Basel, 3.600.000), Maximilian Beister (Hamburg, i.), Chinedu Ede (Anorthosis Famagusta, kv.), Dani Schahin (Freiburg, kv.), Sebastian Polter (Union Berlin, kv.), Niki Zimling (Ajax Amsterdam, kv.), Julian Koch (St. Pauli, kv.)

Távozott: Nikolce Noveszki (szl.), Damian Rossbach (Sandhausen, i.), Julian Koch (Fortuna Düsseldorf, 300.000), Johannes Geis (Schalke, 12.000.000), Okazaki Sindzsi (Leicester City, 11.000.000), Szami Allagui (Hertha BSC, kv.), Jonas Hofmann (Borussia Dortmund, kv.), Nicolás Castillo (FC Bruges, kv.)

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
Érkezett: Thorgan Hazard (Chelsea, 8.000.000), Lars Stindl (Hannover, 3.000.000), Tobias Sippel (Kaiserslautern, i.), Josip Drmic (Bayer Leverkusen, 10.000.000), Nico Elvedi (Zürich, 4.000.000), Peniel Mlapa (1.FC Nürnberg, kv.), Amin Younes (Kaiserslautern, kv.)

Távozott: Thorben Marx (visszavonult), Filip Daems (KVC Westerlo, i.), Max Kruse (VfL Wolfsburg, 12.000.000), Nico Brandenburger (FC Luzern, k.), Janis Blaswich (Dynamo Dresden, k.), Christoph Kramer (Bayer Leverkusen, kv.), Thorgan Hazard (FC Chelsea (FC Chelsea, kv.)

SCHALKE 04
Érkezett: Leroy Sané (Schalke U19), Felix Platte (Schalke U19), Matija Nasztaszics (Manchester City, 9.500.000), Maurice Multhaup (Schalke U19), Thilo Kehrer (Schalke U19), Johannes Geis (Mainz, 12.000.000), Júnior Caicara (Ludogorec Razgrad, 6.000.000), Michael Gspurning (Schalke II), Kirjakosz Papadopulosz (Bayer Leverkusen, kv.), Felipe Santana (Olympiakosz, kv.)

Távozott: Chinedu Obasi (szl.), Christian Wetklo (Schalke II), Tranquillo Barnetta (szl.), Christian Fuchs (Leicester City, i.), Kirjakosz Papadopulosz (Bayer Leverkusen, 6.500.000), Timon Wellenreuther (RCD Mallorca, k.), Jan Kirchhoff (Bayern München, kv.), Matija Nasztaszics (Manchester City, kv.)

VfB STUTTGART
Érkezett: Joshua Kimmich (RB Leipzig, 1.500.000), Mart Ristl (VfB Stuttgart U19), Marvin Wanitzek (VfB Stuttgart II), Philip Heise (Heidenheim, 750.000), Arianit Ferati (VfB Stuttgart U19), Jerome Kiesewetter (VfB Stuttgart II), Orzemyslaw Tyton (PSV, 1.000.000), Lukas Rupp (Paderborn, i.), Mitchell Langerak (Borussia Dortmund, 3.500.000), Jan Kliment (Vysocina Jihlava, 1.000.000), Kevin Stöger (Kaiserslautern, kv.), Rasztko Szuljagics (Dnipro Dnipropetrovszk II, kv.), Caniggia Ginola Elva (Racing Strassburg, kv.)

Távozott: Tim Leibold (1.FC Nürnberg, i.), Joshua Kimmich (Bayern München, 8.500.000), Karim Haggui (Fortuna Düsseldorf, i.), Sercan Sararer (Fortuna Düsseldorf, 500.000), Caniggia Ginola Elva (VfB Stuttgart II), Sven Ulreich (Bayern München, 3.500.000), Robin Yalcin (Caykur Rizespor), Moritz Leitner (Borussia Dortmund, kv.), Oriol Romeu (Chelsea, kv.)

VfL WOLFSBURG
Érkezett: Max Kruse (Borussia Mönchengladbach, 12.000.000), Vaclav Pilar (Viktoria Pilsen, kv.), Koen Casteels (Werder Bremen, kv.), Stefan Kutschke (Paderborn, kv.),

Távozott: Vaclav Pilar (Viktoria Pilsen), Stefan Kutschke (1.FC Nürnberg, 250.000)

WERDER BREMEN
Érkezett: Luca Zander (Werder Bremen II), Lukas Fröde (Werder Bremen II), Melvyn Lorenzen (Werder Bremen II), Maximilian Eggestein (Werder Bremen II), Florian Grillitsch (Werder Bremen II), Anthony Ujah (1.FC Köln, 4.500.000), Ulisses Garcia (Grasshopper, i.), Felix Wiedwald (Eintracht Frankfurt, i.), Mateo Pavlovic (Ferencváros, kv.), Martin Kobylanski (Union Berlin, kv.), Nils Petersen (Freiburg, kv.), Eljero Elia (Southampton, kv.), Ludovic Obraniak (Caykur Rizespor, kv.), Richard Strebinger (Jahn Regensburg, kv.), Oliver Hüsing (Hansa Rostock, kv.)

Távozott: Davie Selke (RB Leipzig, 8.000.000), Sebastian Prödl (Watford, i.), Richard Strebinger (Rapid Wien, 500.000), Nils Petersen (Freiburg, 2.800.000), Koen Casteels (Wolfsburg, kv.)

Lezárva szerdán délben

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik