Bayern: Philipp Lahm a szezon végén visszavonul – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.02.07. 21:42
null
Ennyi volt, Philipp Lahm befejezi, s 2017 nyarán visszavonul (Fotó: AFP)
Miközben a Bayern München Német Kupa-meccset játszott a VfL Wolfsburg ellen az Allianz Arénában, robbant a bomba a német sajtóban. A Sport Bild arról ír, hogy Philipp Lahm, a bajorok csapatkapitánya döntött, a szezon végén befejezi profi pályafutását. Lahm kedd este a Kickernek megerősítette elhatározását.

Sokként érte a hír a Bayern München szurkolóit. Arról tudni lehetett, hogy Uli Hoeness és Karl-Heinz Rummenigge azt szerette volna, hogy Philipp Lahm legyen a klub sportigazgatója, ugyanis jelenleg ezt a posztot senki sem tölti be. Legutóbb Matthias Sammer látta el a pozícióval járó feladatokat.

Lahm szerződése 2018-ig van érvényben, ám a jelenlegi szezon végén befejezi profi pályafutását, és sportigazgató sem lesz.

A klub felajánlotta a pozíciót Lahmnak, aki visszautasította azt, ugyanis nem pontosan Matthias Sammer pozícióját kapta volna meg. Sammer egyfajta elöljáró is volt, az elnökségben is helyet kapott. Lahmnak gyakorlatilag Christian Nerlinger posztját ajánlották fel. Ő 2009 és 2012 között, Sammer előtt volt sportigazgató, ám nem volt az elnökség tagja.

Az még egyelőre kérdés, hogy a világbajnok játékosnak lesz-e egyáltalán bármilyen szerepe az egyesületnél, miután szögre akasztja a stoplist.

A Bayern Münchennel hét bajnoki címet nyerő, a múlt hétvégén az ötszázadik mérkőzésén szereplő védő több megbeszélés után közölte a klubbal a döntését.

Lahm 113 alkalommal szerepelt a német válogatottban, majd a 2014-es világbajnokság után, amelyet Németországgal megnyert, lemondta a szereplést a nemzeti csapatban.

Klubszinten húsz trófeát szerzett a Bayernnel, 2013-ban a Bajnokok Ligáját is megnyerte.

A Wolfsburg elleni meccset követően – a bajorok 1–0-ra nyertek, így bejutottak a negyeddöntőbe – Uli Hoeness, a Bayern München elnöke az ARD-nek elmondta, hogy hivatalos bejelentés még nincs az üggyel kapcsolatban, ugyanis mindenben meg kell egyezniük a játékossal és a képviselőjével.

Kedd este Lahm így nyilatkozott a Kickernek:

„Minden nap törekedtem rá, hogy a legjobbamat nyújtsam, minden meccsen, minden edzésen – mondta Lahm. – Azt hiszem, hogy a szezon végéig képes vagyok ezt folytatni, de tovább nem. Tehát abbahagyom.”

A bajorok hivatalos honlapjának rövid közleményében Lahm a klub menedzsmentjében való esetleges szerepét illetően hozzátette, hogy „Beszélgettünk, és a végén úgy döntöttem, hogy ez nem jó időpont, hogy új munkakört töltsek be a Bayernben”.

NÉMET KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

Bayern München–VfL Wolfsburg 1–0 (Douglas Costa 18.)
Greuther Fürth (II.)–Borussia Mönchengladbach 0–2 (Wendt 12., T. Hazard 36. – 11-esből)
Hamburger SV–1. FC Köln 2–0 (Jung 5., B. Wood 75.)
Astoria Walldorf (IV.)–Arminia Bielefeld (II.) 1–1 (Carl 78., ill. Schutz 52.) – 11-esekkel 4–5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik