Eliud Kipchoge-sorozat, 2. rész: Minden idők legnagyobb maratonistája

Eliud Kipchoge az első 19 maratonijából 16-ot megnyert, kettőt világcsúccsal, ami példátlan dominancia abban a műfajban, amelyben egy elrontott frissítésen vagy rosszul megválasztott iramon minden elcsúszhat. Hősünk történetét az első rész végén ott hagytuk abba, hogy 2012-ben nem került be az olimpiai csapatba 5000 és 10 000 méteren sem. Ez volt a katalizátora annak, hogy a maratoni futás felé fordult, amire mégis azt mondhatjuk, hogy előre megtervezett lépés volt.

„Az volt a tervem a menedzsmentemmel és az edzőmmel, hogy előbb-utóbb átállok a maratonira. Tíz jó évet töltöttem pályán, ami nagyon sikeres volt, élveztem a karrierem azon részét is. Még ha be is kerültem volna az olimpiai válogatottba a londoni játékokra, akkor is elköteleződtem volna a maratoni iránt" – mondta a sorsfordító pillanatról az NBC Sportsnak.

Ez a nyilatkozat jól mutatja, hogy a maratonira váltás nem hirtelen döntés volt, hanem tudatos karrierterv része.

„A futás egyszerű: amit beleteszel, azt kapod vissza” – szokta mondani Kipchoge, és talán éppen ez a legelemibb igazság, ami minden nagy futásán végigkíséri.

Hogy kissé előreszaladjunk az időben: a 2019-es bécsi INEOS 1:59 Challenge talán minden idők egyik legmeghökkentőbb futóteljesítménye volt. Bár nem számított hivatalos világrekordnak, jelentősége mégis monumentális. Az emberiség történetében először törte át valaki a kétórás határt maratoni távon.

Ahogyan Bécsben végig ott tudott maradni az előtte „V” alakban haladó, folyamatosan egymást váltó iramfutók mögött (olyan nevek segítettek neki, mint a norvég Ingebrigtsen testvérek, Jakob, Filip és Henrik, az etióp Selemon Barega, az amerikai Matthew Centrowitz és az ugandai Jacob Kiplimo), minden mozdulatában ott volt a koncentráció és a hit. Miután 1:59:40 óra alatt teljesítette a 42 195 méteres távot, ismét elhangzott az általa sokat ismételt mondat: „No human is limited”, amit valahogy úgy lehetne lefordítani, hogy „Az ember(i teljesítőképesség)nek nincsenek korlátai/határai.”  

Kipchoge első kísérlete a kétórás határ áttörésére még kudarcot vallott: 2017. május 6-án a monzai versenypályán hajnalban 2:00:25-öt futott ugyanolyan „laboratóriumi” körülmények között, mint 2019. október 12-én, a bécsi Práterben. A két viadal között folyamatosan fejlődött, megnyert két-két berlini és londoni maratonit.

2018-ban Berlinben 78 másodperccel szárnyalta túl Dennis Kimetto négy éve fennálló világcsúcsát. 1967 óta nem faragtak le ennyit egyetlen futással a rekordból, a szokásos légies mozgásával haladt át a Brandenburgi kapu alatt, és állította meg néhány méterrel később az órát 2:01:39-nél. Ez már a harmadik győzelme volt a német fővárosban, amit 2022-ben és 2023-ban újabb kettő követett. Csak a londoni pályát szereti még annyira, mint a berlinit, azon négyszer diadalmaskodott, 2019-ben 2:02:37-es pályacsúccsal hangolt az INEOS 1:59 Challenge-re.

A 19/16-os sikerszériájának szintén fontos alkotórészei az olimpiai bajnoki címei. Az etióp Abebe Bikila (1960, 1964) és a keletnémet Waldemar Cierpinski (1976, 1980) után ő lett a harmadik, aki duplázott az ötkarikás játékokon. Mivel Rio de Janeiróban és Tokióban – pontosabban Szapporóban – is meleg, párás körülmények között kellett versenyeznie, ezért az olimpiai csúcsot nem sikerült megdöntenie.

Futásai mögött azonban nem a rekordok vagy a címek állnak az első helyen, hanem a filozófia, amely az egész életét vezérli. Kaptagati edzőtáborában szerény életet él, maga csinálja a házimunkát, és szinte mindig mosolyog. Társai szerint a jelenléte inspiráló: „Eliud mellett úgy érzed, minden lehetséges. Nem azért, mert mondja, hanem azért, mert látod rajta” – vélik az edzéstársai.

Éppen ez a rendkívüli benne: futásai olyanok, mintha velük folyton a világnak próbálná megmutatni, hogy a kitartás nem hangos, nem látványos, hanem csendes és következetes munka hatása. Hogy a legnagyobb győzelmek a saját határaink ellen vívott csöndes harcok eredményei. Mint amilyen a 2022. szeptember 25-én, a 38. születésnapja előtt alig egy hónappal futott második világrekordja is volt.

Már 59:51 perc alatt eljutott a táv feléig, ezzel még 1993-ban is félmaratoni csúcstartó lett volna. Ám neki Berlinben nem volt megállás! Még egyszer ugyanennyi várt rá. Tökéletes időjárási körülmények, lelkes szurkolók az utcán – a mentális ereje mellett ezekre is szüksége volt ahhoz, hogy végül 2:01:09-nél „beszökelljen” a célba.

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megdöntenem a világrekordot Berlinben. Az volt a célom, hogy az első felét éppen ilyen gyorsan fussam, ez tudatos döntés volt. Semmilyen korlátot nem akartam magam elé állítani az elejére. A 38. kilométer után már tudtam, hogy képes leszek megdönteni a rekordot. Kiválóak voltak a körülmények, és a verseny szervezése is. Nagyon elégedett vagyok a mai nappal, és lenyűgöztek a szurkolók, a támogatásuk” – mondta a nemzetközi szövetségnek a célba érkezést követően.

Élete legnagyszerűbb versenyét az első elrontott maratonija követte fél évvel később. A bostoni pálya sok klasszison kifogott már, ő is a 30. kilométer környékén lévő dimbes-dombos részen szakadt le az élmezőnytől, igaz, a bal lába már előtte is fájt és az egyik frissítőponton a kulacsát sem tudta felvenni. Az ideje 2:09:23 lett, a szintén kenyai első helyezett Evans Chebet 2:05:54-gyel nyert.

Ezután „még dacból” 2023 őszén megnyerte ötödik, rekordot jelentő berlini maratoniját. Ez volt az utolsó nagy győzelme. Tavaly ráment a triplázásra a párizsi olimpián, de életében először feladta a versenyt. Az idén három maratonit futott, 2:05:25-tel búcsúzott Londontól, majd elment Sydney-be és New Yorkba is. A „Nagy Almában” megkapta a Six Star Medalt, ami a World Marathon Majors-sorozat összes állomását teljesítő futónak jár.

Mondanunk sem kell, hogy a Tokió, Boston, London, Berlin, Chicago, New York hatost ő teljesítette a legjobb átlaggal: 2:05:46. Az összesített ideje az egyes állomásokon elért legjobb futások alapján 12:34:36, ami majdnem két órával gyorsabb, mint a korábbi rekorder, olasz Hermann Achmüller 14:16:32-es eredménye (ő 2015-ben „ért körbe” a hat helyszínen).

Ugyan a maratoni világrekord 2023. október 8. óta nem az övé (2:00:35, Kelvin Kiptum, Chicago), de azt senki sem veheti el tőle, hogy példaértékű hozzáállásával és alázatával, a kiegyensúlyozottságával addig nem látott szintre emelte az érdeklődést a maratoni futás iránt.

Hogy ennyire sikeres legyen, ahhoz kellett egy olyan profi csapat, mint amilyen a 2017-ben alapított NN Running Team, amely sorozatunk harmadik, záró részének egyik főszereplője lesz.

 (A következő részben: Csapatmunka) 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. december 13-i lapszámában jelent meg.)