A 90. percben szakadt meg a Dortmund rossz szériája

Vágólapra másolva!
2011.09.24. 17:45
null
A sárga mezes dortmundiak lezárták rossz sorozatukat (Fotó: Reuters)
A címvédő Borussia Dortmund 2–1-re győzött a Mainz vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának szombati játéknapján, így három forduló után újra három ponttal gazdagodott. Megtört a Schalke rossz szériája is, míg a Mönchengladbach sorozatban harmadik győzelme révén az élre állt – de csak a Bayern München esti győzelméig maradt ott.

 

A többet kezdeményező dortmundiak a 10. percben Robert Lewandowski fejesével, majd a 22. percben Kagava Sindzsi lövésével veszélyeztettek, Heinz Müller kapus mindkét alkalommal vetődve védett. A 33. percben egy védelmi kihagyást góllal büntettek meg a hazaiak, méghozzá micsoda góllal!

A Mainz bal oldali akciója során Lukasz Piszczek, a BVB védője szeretett volna megúszni egy szögletrúgást, ám könnyelműen visszapasszolt labdájába Marcel Risse belepiszkált, a labda középen Nicolai Müller elé került, aki elsőre ugyan nem tudta a kapuba juttatni, de másodszorra – a földön ülve! – igen. 1–0

A második félidő elején Kagava lövését még védte a hazai kapus, ám a 64. percben már ő is tehetetlen volt: jobb oldali beadás után Ivan Perisic higgadt – és némi szerencsével kivitelezett – labdaátvételt követően a jobb alsó sarokba lőtt. 1–1

Ezzel még csak a vereségszériát szakította volna meg a Dortmund, csakhogy a 90. percben Piszczeknek megadatott, hogy kijavítsa az első félidőben elkövetett hibáját. Egy szabadrúgást követően a kapus kiütötte a labdát, Piszczek távolról egyből kapura lőtte, és a földön többször megpattanó labda egy lábat is érintve a jobb alsó sarokba került. 1–2

A Dortmund három nyeretlen meccs után győzött, míg a Mainz – amelyben Stieber Zoltán kispados volt – sorozatban harmadszor is vereséget szenvedett.

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK

A Schalke két vereség után, a lemondó Ralf Rangnick vezetőedzőt ideiglenesen helyettesítő Seppo Eichkorn vezetésével fogadta a szintén rossz passzban lévő Freiburgot, és már a 2. percben hátrányba került Papiss Demba Cissé lövése eredményeképp. A 33. percben Raúl beíveléséből Jefferson Farfán fejjel egyenlített, ami meg is felelt a játék képének.

A második félidő már igazi „egyirányúutca-futballt” hozott. Klaas-Jan Huntelaar fejesével a Schalke a 62. percben megszerezte a vezetést, majd hamarosan Lewis Holtby és Raúl is jókor volt jó helyen – lövéseik nyomán biztossá vált, hogy megszakad a Schalke rossz sorozata.

A botladozó Wolfsburg és Kaiserslautern kiegyenlített első félidőt vívott egymással, ám a folytatásra a vendégek készülhettek nagyobb reményekkel, hiszen a hazaiak középső védőjét, Szotirisz Kirjakoszt kiállították a szünet előtti pillanatokban, miután jó profi módjára szabálytalanul is hajlandó volt megállítani a kapu felé iramodó Itaj Sektert. Hiába azonban az emberfór, a győztes gólt a hazaiak támadója, Ashkan Dejagah fejelte, azaz a Wolfsburg lélegezhetett fel.

A sereghajtó Augsburg a Hannover ellen kísérelte megszerezni első győzelmét – és bár a második félidőben adódtak gólszerzési lehetőségei, nem járt sikerrel.

A Mönchengladbach két egymást követő győzelemtől felvillanyozva fogadta a Nürnberget. A hazaiak nagyobb helyzeteket dolgoztak ki, de csupán az utolsó negyedóra kezdetén, egy kissé szigorúan befújt büntetőből tudták megszerezni a vezetést. A kapitány Filip Daems kiharcolta előny kitartott a végéig, a zöld-fehérek egymás után harmadszor nyertek, és átvették a vezetést a tabellán – néhány órára.

Este már ismét a Bayern München vezetett, miután magabiztos játékkal legyőzte a Bayer Leverkusent. A bajorok sorozatban hatodik bajnoki győzelméről bővebben itt olvashat.


AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 7 6 1 21–1 +20 18
2. Mönchengladbach 7 5 1 1 9–3 +6 16
3. Werder Bremen 6 4 1 1 12–6 +6 13
4. Hoffenheim 6 4 2 12–5 +7 12
5. Schalke 7 4 3 15–12 +3 12
6. Hannover 7 3 3 1 8–8 0 12
7. VfB Stuttgart 7 3 1 3 10–6 +4 10
8. Borussia Dortmund 7 3 1 3 9–7 +2 10
9. Nürnberg 7 3 1 3 6–7 –1 10
10. Bayer Leverkusen 7 3 1 3 7–10 –3 10
11. Hertha 6 2 3 1 8–7 +1 9
12. Wolfsburg 7 3 4 8–12 –4 9
13. 1. FC Köln 6 2 1 3 11–15 –4 7
14. Mainz 7 2 1 4 9–15 –6 7
15. Kaiserslautern 7 1 2 4 5–10 –5 5
16. Augsburg 7 4 3 6–12 –6 4
17. Freiburg 7 1 1 5 12–22 –10 4
18. Hamburg 7 1 1 5 8–18 –10 4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik