UNION BERLIN–STUTTGART
Schäfer András a kezdőben kapott helyet az Union Berlinben, és a fővárosiak remek első félidőt játszottak a Stuttgart ellen. A hős a Paderborntól frissen igazolt Ilyas Ansah volt, a ghánai származású német támadó a 18. percben 25 méterről a kapufa segítségével szerzett vezetést, majd az első félidő ráadásában Andrej Ilics beadását vágta kapásból, 15 méterről a kapuba. A Stuttgart Tiago Tomás 86. percben szerzett parádés góljával izgalmassá tette a végét, sőt Nick Woltemade a ráadás hatodik percében be is talált, de lesről. Az Union otthon tartotta a három pontot, Schäfer végig a pályán volt.
HEIDENHEIM–WOLFSBURG
Dárdai Bence a kispadon kezdte a Heidenheim elleni meccset, csapata pedig a 20. percben előnyhöz jutott, Andreas Skov Olsen a jobbösszekötő helyéről ballal parádésan tekert a hosszú sarokba. Hasonlóan szép góllal egyenlített a Heidenheim, Léo Scienza szabadrúgása a kapufa segítségével talált utat a kapuba. A félidő végén fölényben voltak a vendég wolfsburgiak, de Dzenan Pejcinovic és Patrick Wimmer sem tudta gólra váltani a lehetőségét. Szünet után azonban megszerezte a három pontot a Wolfsburg, a két perccel korábban pályára küldött Mattias Svanberg egy balról érkező beadás után fejelt a kapuba, majd Mohamed Amura büntetőből biztosította be a győzelmet. Dárdai nem lépett pályára.
BAYER LEVERKUSEN–HOFFENHEIM
Tim Lemperle a második percben ráijesztett a Leverkusenre, lövése azonban a kapufán csattant. A másik oldalon Jarell Quansah-nak nem kellett sok idő, hogy bemutatkozó meccsén betaláljon a Bundesligában: a Liverpooltól igazolt belső védő a hatodik percben Álex Grimaldo szabadrúgása után fejelt hat méterről a jobb sarokba. A 25. percben Fisnik Asllani lövése egy lábon megpattant, ezzel egyenlített a Hoffenheim, amely addig sem játszott alárendelt szerepet. Az 52. percben Lemperle 20 méterről kilőtte a jobb sarkot – a Hoffenheim meglepetésre elvitte a három pontot Leverkusenből.
EINTRACHT FRANKFURT–WERDER BREMEN
Az edzőváltáson átesett Werder rosszul kezdett Frankfurtban, a 21. percben Can Uzun hatalmas lövése talált utat a jobb felső sarokba, majd négy perccel később Jean-Mattéo Bahoya ötméteres fejesével növelték előnyüket a hesseniek. A brémaiak a második félidő elején újabb hatalmas védelmi hibát követtek el, így Bahoya ismét eredményes lehetett, de a 48. percben Justin Njinmah egy közeli lövéssel visszahozta a mérkőzésbe a Werdert. A 70. percben egy kiugratás után azonban Ansgar Knauff lezárta a mérkőzést, balról lőtt a hosszú sarokba.
FREIBURG–AUGSBURG
A Freiburg a 16. percben vezetést szerezhetett volna az Augsburg ellen, ám a videobíró kiszúrta, hogy Lucas Höler lesen állt. A vendégek ezt megúszták, és az első félidő utolsó negyedórájában gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést: a 32. percben Dimitriosz Jannulisz 14 méteres lövése pattant meg egy lábon, majd került a kapuba. A 42. percben Christian Matsima az ötösről fejelt egy szöglet után a kapuba, míg az első félidő ráadásában Marius Wolf szinte a teljes pályát végigsprintelte, aztán higgadtan kilőtte a jobb sarkot. A Freiburg erejéből csak a szépítésre futotta szünet után, Vincenzo Grifo tizenegyesből bombázott a bal felső sarokba.
AZ UNION BERLIN–STUTTGART MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA
NÉMET BUNDESLIGA
1. FORDULÓ
Eintracht Frankfurt–Werder Bremen 4–1 (Uzun 22., Bahoya 25., 47., Knauff 70., ill. Njinmah 48.)
Freiburg–Augsburg 1–3 (Grifo 58. – 11-esből, ill. Jannulisz 32., Matsima 42., M. Wolf 45+2.)
Heidenheim–Wolfsburg 1–3 (Scienza 29., ill. Skov Olsen 20., Svanberg 67., Amura 87. – 11-esből)
Bayer Leverkusen–Hoffenheim 1–2 (Quansah 6., ill. F. Asllani 25., Lemperle 52.)
Union Berlin–VfB Stuttgart 2–1 (Ansah 18., 45+4., ill. Tiago Tomás 86.)
Később:
18.30: St. Pauli–Borussia Dortmund (Tv: Match4)
Pénteken játszották:
Bayern München–RB Leipzig 6–0 (Olise 27., 42., L. Díaz 32., Kane 64., 74., 79.)
Vasárnap játsszák:
15.30: Mainz–1. FC Köln (Tv: Match4)
17.30: Mönchengladbach–Hamburg (Tv: Match4)