Lőw Zsolt: Az eredmények nem hazudnak, roppant csalódottak vagyunk

M. B.M. B.
2025.05.18. 10:28
null
Lőw Zsolt sem tudta megmenteni az RB Leipzig idényét (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az RB Leipzig 3–2-es vereséget szenvedett a német élvonal (Bundesliga) 34., utolsó fordulójában. A mérkőzést követően Lőw Zsolt vezetőedző, valamint a lipcseiek kapusa, Gulácsi Péter is értékelt.

„Mint olyan sokszor ebben az idényben, ezúttal sem sikerült hibátlanul játszanunk és megőriznünk az előnyünket - pedig kétszer is megszereztük a vezetést. Győzelmet ugyan nem érdemeltünk, a döntetlenre rászolgáltunk volna, de az egy ponttal sem értük volna el a minimális célunkat sem. Az elmúlt hetek és az idény eredményei nem hazudnak, roppant csalódottak vagyunk” – mondta a látottakról a csapatot az idény végéig irányító Lőw Zsolt az rblive.de portálnak.

Hasonlóan kritikus hangot ütött meg a lipcseiek magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter is.

„Időnként nagyon jól játszottunk, más területeken azonban hibáztunk. Nem úgy sikerült az idény vége, mint szerettük volna. Nem ez volt az első alkalom, hogy az előnyünk elherdálásával elszalasztottuk a győzelmet, hanyagok voltunk, hiányzott részünkről a koncentráció” – fogalmazott a rutinos labdarúgó.

A sportigazgató változásokat ígér
„Semmi újat nem tudtunk meg ma. Egyetlen célunkat sem értük el, így érthető módon csalódottak vagyunk. Maga a mérkőzés leképezte a teljes idényünket, és néhány dolgot meg kell változtatnunk ahhoz, hogy visszatérjünk a minket megillető helyre. Új szellemiségre van szükségünk, így mindenkinek adott a lehetőség, hogy megteremtse a különbséget” – mondta az RB Leipzig sportigazgatója, Marcel Schäfer.

NÉMET BUNDESLIGA
34. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Mainz–Bayer Leverkusen 2–2 (Nebel 35., Burkardt 63. – 11-esből, ill. Schick 49., 54. – az első 11-esből)
RB Leipzig–VfB Stuttgart 2–3 (Simons 8., Baku 44., ill. Undav 23., Woltemade 57., Demirovic 78.)
Hoffenheim–Bayern München 0–4 (Olise 33., Kimmich 53., Gnabry 80., Kane 86.)
Freiburg–Eintracht Frankfurt 1–3 (Doan 27., ill. Knauff 45+4., Kristensen 61., Szkiri 63.)
Heidenheim–Werder Bremen 1–4 (Kerber 80., ill. Schmid 14. – 11-esből, Stage 33., Ducksch 66., Topp 86.)
Mönchengladbach–Wolfsburg 0–1 (L. Nmecha 50.)
Augsburg–Union Berlin 1–2 (Tietz 41., ill. Ilics 68., 90+4.)
St. Pauli–Bochum 0–2 (Boadu 10., 66.)
Borussia Dortmund–Holstein Kiel 3–0 (Guirassy 3. – 11-esből, Sabitzer 47., F. Nmecha 72.)
Kiállítva: Johansson (Kiel, 9.)

A BUNDESLIGA VÉGEREDMÉNYEMGyDVL–KGk P 
1. Bayern München34257299–32+67 82 
2. Bayer Leverkusen341912372–43+29 69 
3. Eintracht Frankfurt34179868–46+22 60 
4. Borussia Dortmund341761171–51+20 57 
5. Freiburg341671149–53–4 55 
6. Mainz3414101055–43+12 52 
7. RB Leipzig341312953–48+5 51 
8. Werder Bremen341491154–57–3 51 
9. Stuttgart341481264–53+11 50 
10. Mönchengladbach341361555–57–2 45 
11. Wolfsburg3411101356–54+2 43 
12. Augsburg3411101335–51–16 43 
13. Union Berlin3410101435–51–16 40 
14. St. Pauli34881828–41–13 32 
15. Hoffenheim347111646–68–22 32 
16. Heidenheim34852137–64–27 29 
17. Holstein Kiel34672149–80–31 25 
18. Bochum34672133–67–34 25 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44