Lőw Zsolt: Orbán nagyon jó úton halad a visszatérés felé

2025.04.18. 17:50
Fotó: Getty Images
A válogatott Willi Orbán nagyon jó úton halad a visszatérés felé izomsérülését követően, mondta pénteken Lőw Zsolt, az RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A sajtótájékoztatón a szakvezető hozzátette, a hátvédre még vár néhány teszt és vizsgálat, hogy kiderüljön, mennyire képes a sprintekre, és ha mindenben megfelel, akkor keretben lesz a Holstein Kiel elleni bajnoki mérkőzésen, szombaton.

Orbán egy héttel ezelőtt a Wolfsburg otthonában 3–2-re megnyert Bundesliga-meccsen nem léphetett pályára sérülés miatt.

„Ami a felkészülésünket illeti, adtam néhány szabadnapot a fiúknak, elmentünk közösen paintballozni, kellemes hetünk volt, ez is volt a cél” – mesélte Lőw.

A megbízott vezetőedző szerint a Kiel olyan együttes, amely sosem adja fel, döntetlent játszott a címvédő Bayer Leverkusennel, a Stuttgarttal, és majdnem pontot szerzett a címvédő Bayern München ellen.

„A nagy csapatok ellen igazán felszívják magukat, intenzív futballt játszanak. Fontos, hogy mentálisan is készen álljunk, de taktikailag is fegyelmezettnek kell lennünk” – vélekedett a tréner, akinek a megbízatása az idény végéig szól.

Az RB Leipzig május 23. és 30. között Brazíliában népszerűsíti a Bundesligát, lesz egy barátságos mérkőzése a Santos ellen 28-án. Lőw ennek kapcsán úgy fogalmazott, ez egy kiváló reklám lesz a német élvonal számára.

„Huszonöt év után mi vagyunk az első német együttes, amely Brazíliába utazik, és képviseli a Bundesligát. Ez egy remek lehetőség számunkra is” – közölte.

A magyar edző elárulta, Jürgen Klopp-pal már járt Brazíliában, Sao Paulóban, és Bragantinót – az RB csoport helyi akadémiáját – is meglátogatták.

 

Legfrissebb hírek

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Bejelentette a Real Madrid Yan Diomandé érkezését

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:21

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Gulácsi Péter a Villarrealnál folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.08.03. 18:40

Gulácsi Péter Spanyolországba utazott orvosi vizsgálatra – sajtóhír

Légiósok
2026.08.02. 19:58