Xabi Alonso a következő idényben is a Leverkusennél marad

I. SZ.I. SZ.
2024.03.29. 14:24
Xabi Alonso marad Leverkusenben (Fotó: Getty Images)
Amint azt már sajtóorgánumok előre jelezték, Xabi Alonso a Bayer Leverkusen pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy nem hagyja el a klubot az idény végén, hanem folytatja a Bundesliga éllovasánál.

„Az idény végén nem fejeződik be a Bayernél folyó munkám. Szeretnék továbbra is segíteni a klubnak, a játékosoknak, és a vezetőség ehhez nagyszerű támogatást ad. Itt minden fantasztikus – mondta Xabi Alonso péntek délután. – Még fiatal edző vagyok, a karrierem szempontjából ez a legjobb döntés. Sokat gondolkoztam ezen, és biztos vagyok benne, hogy ezt kell tennem. Nagyon hálás vagyok a klubnak, a játékosoknak és a szurkolóknak, ha másképp döntenék, hibáznék. Igen, már a játékosokkal is beszéltem a döntésről.”

Alonso elmondta, ezt a hetet jelölték meg határidőnek, március végéig kellett eldöntenie, hogy kilép-e élő szerződéséből – amit abban az esetben tehetett volna meg, ha néhány előre meghatározott klub, köztük a Bayern München vagy a Liverpool, hívja. Mivel a bajorok és az angolok edzője is távozik az idény végén, mindkét klubnál előkelő helyen volt a jelöltek között Xabi Alonso.

A válogatott szünetben a 42 éves spanyol szakember találkozott a leverkuseni klubvezetőkkel, és megállapodtak abban, hogy közösen folytatják a következő idényben.

A Bayer Leverkusen nyolc fordulóval a Bundesliga-idény vége előtt tízpontos előnnyel vezeti a német bajnokságot, a Német Kupában elődöntős, az Európa-ligában negyeddöntős.

Német labdarúgás
2024.03.29. 10:27

Alonso marad Leverkusenben, a Liverpool és a Bayern is új edző után nézhet – sajtóhír

Uli Hoeness szerint a spanyolok egykori középpályását harmadik korábbi klubja, a Real Madrid is szívesen alkalmazná.

 

 

Legfrissebb hírek

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Schäfer András újra Münchenben

Német labdarúgás
2026.09.18. 09:38