Hosszabbítás után búcsúzott a Hertha a Német Kupában

P.  GY. B. P. GY. B.
2024.12.04. 20:50
Dárdai Márton (jobbra) a mérkőzés elején fejsérülést szenvedett (fotó: Getty Images)
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást a Herthának a labdarúgó Német Kupában, a berliniek hosszabbítás után kaptak ki 2–1-re a Kölntől.

A Wolfsburghoz hasonlóan a Hertha kezdőjében is volt egy Dárdai: Márton a védelemben kapott szerepet, bátyja, Pál ellenben a keretben sem volt. Igencsak mozgalmas első félidőt vívott egymással a két másodosztályú csapat. A hatodik percben Dárdai összefejelt Julian Paulival, mindkettejüket ápolni kellett. Dárdai kapott egy turbánt, kettejük közül a kölni védő hamarabb tért vissza, de szinte rögtön ezután tizenegyest hozott össze, amelyet Ibrahim Maza értékesített (0–1).

Pauli nem is volt teljesen rendben, a 16. percben le is cserélték. A Köln tíz perccel később nagy esélyt kapott, Deyovaisio Zeefuik egy szabadrúgás elvégzése előtt kakaskodott Timo Hübersszel, majd odafejelt a hazai védőnek. A játékvezető azonnal kiállította a hollandot, Hübers sárgát kapott.

Az emberelőnybe kerülő Köln a 30. percben öngóllal egyenlített, egy szöglet után Florian Niederlechner térdéről a saját kapujába került a labda (1–1). Négy perccel később Max Finkgräfe akár megfordíthatta volna a meccset, de lövését a kapufa mentette.

A második félidő kevésbé volt izgalmas, nem esett újabb gól, így túlórára kényszerültek a csapatok. Dárdai a hosszabbításra már nem jött ki, mivel ismét vérezni kezdett a feje. Úgy tűnt, a kétszer tizenöt perc sem hoz döntést, ám Gustav Christensen a 118. percben a tizenhatos sarkánál buktatta Florian Kainzot. A megítélt büntetőt Dejan Ljubicic váltotta gólra, így a Köln jutott be a nyolc közé. 2–1

NÉMET KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, szerdai mérkőzések
1. FC Köln (II.)–Hertha BSC (II.) 2–1 (Niederlechner 30. – öngól, Ljubicic 120. – 11-esből, ill. Maza 10. – 11-esből) – hosszabbítás után
Korábban játszották
Wolfsburg–Hoffenheim 3–0 (Vavro 63., Wind 67., Gerhardt 85.)
Később
Karlsruhe (II.)–Augsburg 2–2 (0–1, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel: 4–5 (Schleusener 54., Wanitzek 111., ill. Essende 40., Vargas 120+3.)
RB Leipzig–Eintracht Frankfurt 3–0 (Sesko 31., Openda 49., 58.)

Keddi mérkőzések
Arminia Bielefeld (III.)–Freiburg 3–1
Jahn Regensburg (II.)–VfB Stuttgart 0–3
Bayern München–Bayer Leverkusen 0–1
Werder Bremen–Darmstadt (II.) 1–0

 

Legfrissebb hírek

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Hiába áramtalanította a VAR-monitort egy maszkos drukker Dárdaiék meccsén

Német labdarúgás
2026.03.09. 12:17

Röplabda: Hollósy László megnyerte csapatával a Német Kupát

Röplabda
2026.02.28. 18:48

Az első Bundesliga-idényében berobbant Said El Mala

Képes Sport
2026.02.17. 14:24

Győzött a lipcseiek ellen, a Bayern Münchennel lett teljes a Német Kupa elődöntőjének mezőnye

Német labdarúgás
2026.02.11. 22:49

Masszív védekezésében bízhat az RB Leipzig a Bayern ellen

Német labdarúgás
2026.02.11. 09:05

Német Kupa: tizenegyespárbajban búcsúztak Dárdaiék a Freiburg ellen

Német labdarúgás
2026.02.10. 23:40

Ötvenötezren hajszolhatják győzelembe a Herthát a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.02.10. 10:51
Ezek is érdekelhetik