Wolfsburg: Dárdai Bence igazán érdekes labdarúgó – Hasenhüttl

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.17. 13:05
Dárdai Bence érett játékkal mutatkozott be a Wolfsburgban (Fotó: vfl-wolfsburg.de)
Szombaton egy regionális amatőr gárda ellen – mások mellett – bemutatkozott a Wolfsburgban a csapathoz nemrég érkezett Dárdai Bence, akiről a 9–0-ra megnyert meccset követően Ralph Hasenhüttl vezetőedző is elmondta a véleményét.

Dárdai kezdőként kapott lehetőséget az 1300 néző előtt megrendezett találkozón, amelyen az első félidőt a pályán töltötte, majd Hasenhüttl komplett sorcserét hajtott végre a 7–0-ra vezető csapatában – Dárdai egy lövéssel vétette magát észre a neki jutott idő alatt. 

„Lenyűgöző, hogy korához képest milyen éretten futballozott. Látszik, hogy megfelelő a testbeszéde és a hozzáállása is a mérkőzéshez, a csapathoz” – dicsérte játékosát Hasenhüttl.

Dárdaiékra a gólzáporos kezdés után legközelebb már jóval keményebb ellenfél vár: 20-án az Anderlechttel csap össze felkészülési mérkőzésen a Wolfsburg.

 

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
6 órája

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

Schäfer nélkül kapott ki az Union Dortmundban, Dárdai ismét a kispadról nézte a Wolfsburg pontszerzését

Német labdarúgás
2025.08.31. 19:34

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

Yamal az 1., Tóth Alex a 32., Dárdai a 94. – íme, a világ 200 legjobb tinédzsere a CIES szerint

Minden más foci
2025.08.27. 12:00
Ezek is érdekelhetik