MLS: Forsberg távozik Lipcséből, a tengerentúlon folytatja

T. Z.T. Z.
2023.12.14. 19:10
null
Emil Forsberg az Egyesült Államokban is leteheti a névjegyét (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi labdarúgó-ligában (MLS) szereplő New York Red Bulls sajtóhírek szerint megerősítette, hogy Emil Forsberg, az RB Leipzig svéd válogatott játékosa hamarosan csatlakozik az együtteshez.

 

Korábban már portálunkon is írtunk arról, hogy a 32 éves középpályás nemet mondott a lipcseiek szerződéshosszabbítási ajánlatára, amely 2027-ig kötötte volna őt a német együtteshez. Ezzel szinte egy időben az MLS-ben érdekelt (igaz, az idén már nem, hiszen a rájátszás első körében búcsúzott a sorozattól), ugyancsak a Red Bull-csoporthoz tartozó New York Red Bulls jelezte, szívesen látná soraiban Forsberget.

Úgy tűnik, karácsonyi ajándékként meg is köttetik az üzlet, sajtóhírek szerint ugyanis a New York Red Bulls mindenben megállapodott a Lipcsével az átigazolás részleteiről. Eszerint Forsberg 2026 nyaráig írhat alá új csapatához, ahol januártól vehetik majd számításba.

Forsberg a lipcseiek egyik legrégebbi motorosának számít, még 2015 januárjában szerződött a klubhoz, így – többek között Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal karöltve – tevékeny részt vállalt az élvonalba jutásából és a későbbi sikerekből. A svéd játékos lipcsei etapja előtt a Malmőben és szülővárosának csapatában, a Sundsvallban szerepelt. A válogatottban 86-szor lépett pályára, és 21 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Videó: Lewandowski előbb távolról, utána közelről talált be – az első góljai az MLS-ben

Minden más foci
2026.08.02. 11:13