Bundesliga: Szalai csapata örülhetett a pontnak a kiesőjelölt ellen

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.26. 19:32
null
A Hoffenheim kapusa, Oliver Baumann mentette meg a csapatot nagy védéseivel (Fotó: Getty Images)
A Hoffenheim és a Mainz 1–1-es, míg Heidenheim és a Bochum 0–0-s döntetlent játszott a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 12. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén.

HOFFENHEIM–MAINZ

Nagyon lassan kezdett a két gárda, nem igazán támadták a kaput, de a 39. percben megtört a jég. Edimilson Fernandes hihetetlen pontos labdát adott Marco Richternek, akinek már csak a kapus eszén kellett túljárnia, így meg is szerezte a Mainz vezető találatát (VIDEÓ ITT!).

A második félidőben azonban már megváltozott a játék képe. Sokkal agresszívabban kezdett játszani a Hoffenheim, aminek gyorsan meg is lett az eredménye. A 48. percben ugyanis Robert Skov érkezett jókor egy briliáns passzra, amit kapásból a kapuba lőtt (VIDEÓ ITT!)

A folytatásban viszont kissé elkényelmesedtek a hazaiak, így több nagy lehetőséghez is jutott a kieső helyen álló, mainzi gárda, ám Oliver Baumann védéseinek köszönhetően már nem tudták visszaszerezni a vezetést. A 68. percben még büntetőhöz is jutottak a vendégek, de Aymen Barkok ezt sem tudta gólra váltani – maradt az 1–1.

Szalai Attila nem lépett pályára.

HEIDENHEIM–BOCHUM

A könnyen felejthető első félidőt követően a Bochumnak volt először komolyabb helyzete a mérkőzésen. Az 53. percbenPatrick Osterhage remekül csapott le egy kipattanó labdára, amit el is lőtt a bal felsőbe, deKevin Müller hatalmas védésének köszönhetően nem tudtak ellépni a vendégek.

Ezt követőn rá is tudott kapcsolni a Bochum és folyamatosan nyomást helyezett a hazai kapura, de Müller rendre szebbnél szebb védésekkel meccsben tartotta a Heidenheimet, amely végül – a játék képét elnézve meglepő módon – pontot tudott szerezni a találkozón.

NÉMET BUNDESLIGA
12. FORDULÓ
Heidenheim–Bochum 0–0
Hoffenheim–Mainz 1–1
(Skov 48., ill. Richter 39.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Eintracht Frankfurt–VfB Stuttgart 1–2(Anton 26. – öngól, ill. Undav 2., 45+1.)Borussia Dortmund–Mönchengladbach 4–2(Sabitzer 30., Füllkrug 32., Bynoe-Gittens 45., Malen 90+7., ill. Reitz 13., Koné 28.)
Freiburg–Darmstadt 1–1(Höler 35., ill. Honsak 18.)
Union Berlin–Augsburg 1–1(Volland 88., ill. Demirovic 39. – 11-esből)
Werder Bremen–Bayer Leverkusen 0–3(Deman 9. – öngól, Frimpong 42., Grimaldo 76.)
Wolfsburg–RB Leipzig 2–1(Wind 9., Rogério 66., ill. Poulsen 52.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK

1. FC Köln–Bayern München 0–1(Kane 20.)

 

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayer Leverkusen 12 11 1 37–10 +27 34
2. Bayern München 12 10 2 43–9 +34 32
3. VfB Stuttgart 12 9 3 31–15 +16 27
4. Borussia Dortmund 12 7 3 2 25–19 +6 24
5. RB Leipzig 12 7 2 3 29–12 +17 23
6. Hoffenheim 12 6 2 4 24–21 +3 20
7. Eintracht Frankfurt 12 4 6 2 18–13 +5 18
8. Wolfsburg 12 5 1 6 17–21 –4 16
9. Freiburg 12 4 3 5 15–23 –8 15
10. Augsburg 12 3 5 4 21–24 –3 14
11. Mönchengladbach 12 3 4 5 25–27 –2 13
12. Werder Bremen 12 3 2 7 18–25 –7 11
13. Heidenheim 12 3 2 7 17–26 –9 11
14. Bochum 12 1 7 4 11–25 –14 10
15. Darmstadt 12 2 3 7 15–33 –18 9
16. Mainz 12 1 5 6 12–25 –13 8
17. Union Berlin 12 2 1 9 12–27 –15 7
18. 1. FC Köln 12 1 3 8 9–24 –15 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik