Bundesliga: eldőlt? A Stuttgart hárommal nyert a HSV elleni osztályozón

D. Á.D. Á.
2023.06.01. 22:38
null
(Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) osztályozóján a VfB Stuttgart 3–0-s sikert aratott a Hamburg ellen a párharc első mérkőzésén.


A drámai körülmények között osztályozóra kényszerülő Hamburgnak rosszabbul nem is kezdődhetett volna az osztályozó: Konsztantinosz Mavropanosz fejes góljával 44 másodperc után előnybe került a Stuttgart.

Igencsak megfogta a korai gól a vendégeket, az első félidőben a stuttgartiak végig domináltak. A játékrész derekán kettővel is mehettek volna a hazaiak, ám Serhou Guirassy tizenegyest rontott.

Ez sem adott elég erőt a Hamburgnak, amely a fordulást követően ismét gyors gólt kapott: az 51. percben Josha Vagnoman volt eredményes Enzo Millot passzából.

Nem állt le a Stuttgart, három perccel a második találat után már jött is a harmadik – a tizenegyest hibázó Guirassy bal oldali szöglet után fejjel vette be a hamburgi kaput, így alakult ki a 3–0-s végeredmény.

A vendégek valójában örülhettek, hogy nem kaptak nagyobb verést – helyzetet is alig dolgoztak ki, ráadásul a 69. percben a finn középpályást, Anssi Suhonent kiállította a bíró.

NÉMET BUNDESLIGA
OSZTÁLYOZÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
VfB Stuttgart–Hamburger SV 3–0
(Mavropanosz 1., Vagnoman 51., Guirassy 54.)
Kiállítva: Suhonen (69., HSV)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16