Hertha: „Dárdai sosem beszél mellé, a keze alatt stabilabb lesz a klub”

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.04.19. 17:05
null
Dárdai Pál irányítása alatt mosolygósan telnek az edzések Berlinben (Fotó: AFP)
Mint ismert, Dárdai Pál visszatért a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC kispadjára. A berlini klub korábbi hátvédje és sportigazgatója, Arne Friedrich szerint Dárdainak nem lesz könnyű dolga, de a legjobb kezekbe került a fővárosi egyesület – olvasható a Bild honlapján.

 

„Dárdai kinevezés észszerű döntés volt ebben a helyzetben. Csak abban bízom, hogy még nem túl késő, ugyanis nagyon kevés ideje maradt a csapatnak. A kiesés ellen küzdő ellenfelek ráadásul szépen gyűjtögetik a pontokat, és igencsak motiváltnak tűnnek. Nem lesz könnyű feladata Pálnak!” – mondta Arne Friedrich.

A korábbi német válogatott bekk kiemelte, Dárdai Pál mindig leveszi a nyomást a csapatáról, amelyből már egyébként is régóta hiányoznak a vezéregyéniségek. Hozzátette, a Hertha vezetőedzője mindig rendkívül profin viselkedik.

„Dárdai rendkívül profi. Ismeri a környezetet, a csapatot és azt a nehéz helyzetet is, amiben a Hertha most benne van. A keze alatt stabilabb lesz a berlini klub” – folytatta Friedrich.

Az egykori védő arról is beszélt a Bildnek, hogyan képes Dárdai motiválni a gárdát.

„Pálnak jó beszédei vannak. Sosem beszél mellé, mindig őszinte és egyenes. Azt mondja, amit gondol, ez pedig jó hatással van a futballistákra” – tette hozzá Friedrich.

A HERTHA BSC HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI A BUNDESLIGÁBAN
29–34. FORDULÓ
Április 22., 15.30:Hertha BSC–Werder Bremen
Április 30., 15.30:Bayern München–Hertha BSC
Május 6., 15.30:Hertha BSC–VfB Stuttgart
Május 12., 20.30:1. FC Köln–Hertha BSC
Május 20., 15.30:Hertha BSC–Bochum
Május 27., 15.30:Wolfsburg–Hertha BSC

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München28178378–30+4859
2. Borussia Dortmund28183762–39+2357
3. Union Berlin28157643–31+1252
4. RB Leipzig28156753–35+1851
5. Freiburg28148641–37+450
6. Bayer Leverkusen281351051–41+1044
7. Eintracht Frankfurt28119849–41+842
8. Mainz28119846–39+742
9. Wolfsburg281010846–36+1040
10. Mönchengladbach28991043–45–236
11. 1. FC Köln287111037–46–932
12. Werder Bremen28951443–54–1132
13. Hoffenheim28851538–47–929
14. Augsburg28851537–53–1629
15. Bochum28831731–61–3027
16. VfB Stuttgart28591435–50–1524
17. Schalke28591426–52–2624
18. Hertha28571633–55–2222

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik