Bundesliga: nyolcan is távozhatnak nyáron a Bayerntől – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2023.04.28. 14:12
null
Nyáron Sadio Manétól is megválhat a Bayern München (Fotó: Getty Images)
A Kicker összesítése szerint nyáron akár nyolc labdarúgó is távozhat a német rekordbajnok Bayern Münchentől.

 

A bajorok március végén némileg meglepő módon felfüggesztették vezetőedzőjüket, Julian Nagelsmannt, aki a hírek szerint „elveszítette az öltözőt”, de a helyére érkező Thomas Tuchellel egyelőre bukdácsolnak, a Bajnokok Ligájából és a Német Kupából is kiestek, a bajnokságban pedig visszacsúsztak a második helyre.

A Kicker úgy tudja, nyáron komoly változások lehetnek a müncheniek játékoskeretében és akár nyolc futballistát is elengedhetnek.

A lap elsőként a tavaly nyáron a Liverpooltól megszerzett Sadio Manét emelte ki, akit világsztárnak tartott a Bayern vezetősége, de nem találta meg a jó formáját, ráadásul a Leroy Sanéval történt balhéja után nem biztos, hogy marasztalnák a 2025 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkező szenegálit.

Hozzá hasonlóan távozhat a német válogatott Serge Gnabry is, aki helyett mostanság Kingsley Coman és Sané játszanak a széleken, pedig a 27 éves labdarúgónak 2026-ig szóló megállapodása van Münchenben, ahogy a szélső védőnek, Nusszair Mazrauinak is, de a marokkói válogatott labdarúgó csupán kétszer kapott lehetőséget Thomas Tucheltől – a Freiburg ellen kettő, a Mainz ellen 82 percet játszott.

A Kicker szintén a távozók közé sorolja a holland Ajaxtól igazolt tehetséget, Ryan Gravenberchet, akinek 2027-ig van szerződése a Bayernnel, ám nincs megelégedve a játékperceivel (egyszer volt csak kezdő, 18-szor csereként lépett a pályára), ráadásul a Liverpool érdeklődik is a holland iránt.

A nagy potenciállal rendelkező Mathys Tel pedig ha nem is végleg, de kölcsönbe távozhat a további fejlődése érdekében.

Bár a Kicker a távozók közé sorolja, a hírek szerint meghosszabbíthatja jövő nyáron lejáró szerződését a világbajnok francia jobbhátvéd, Benjamin Pavard, aki Thomas Tuchel irányítása alatt kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, míg a Manchester Citytől januárban kölcsönvett Joao Cancelót még ha marasztalná is Tuchel, a Bayern aligha fizetne az angol klubnak 70 millió eurót a szélső védőért.

Kérdéses a télen Manuel Neuer sérülése miatt a Mönchengladbachtól igazolt Yann Sommer helyzete is, akinek bár 2025-ig szól a szerződése, a következő hónapokban dőlhet el a sorsa.

A német lap megjegyzi, visszatérhet Münchenbe a Manchester Unitednek kölcsönadott osztrák válogatott Marcel Sabitzer, aki mellé érkezhet korábbi csapattársa, az RB Leipzig középpályása, Konrad Laimer is.

Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
4 órája

NL: Palmer nincs, a Bellingham fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
15 órája

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 07:19

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:52

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50