Bundesliga: új befektető érkezik a Herthához – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.03.10. 14:24
null
Lezárulhat a Windhorst-éra a Herthánál (Fotó: Getty Images)
A miami székhelyű 777 Partnerst lesz a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC új többségi részvényese – írta meg saját forrásaira hivatkozva a Kicker.

A német szaklap szerint az amerikai befektetők összesen 100 millió eurót hoznak a klubhoz, összesen 3 részletben. Ebből az első, 35 milliós adag a szerződések megkötése után meg is érkezik az elmúlt időszakban 44. 6 millió eurós veszteséget termelő berlini klub számláira.

A német sajtó forrásai hozzáteszik, hogy a 777 Partners nemcsak átveszi a korábbi többségi részvényes, Lars Windhorst 64.7 százalékos tulajdonrészét, de további 10 százalékot is felvásárol a klub részvényeiből. A 46 esztendős Windhorst 2019-ben lépett színre a Herthánál és ez idő alatt összesen 375 millió eurót fektetett a klubba, ám a projektet elkerülték a sportszakmai sikerek.

Ha az üzletet nyélbe ütik – márpedig a jelek ezt erősítik –, akkor a Hertha lesz a hetedik futballklub a 777 Partners portfóliójában. A miami székhelyű társaság részvényeket birtokol a spanyol Sevillában, az olasz Genoában, a belga Standard Liege-ben, a francia Red Starban, a brazil Vasco da Gamában, valamint az ausztrál Melbourne Victoryben is.

 

Legfrissebb hírek

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54
Ezek is érdekelhetik