Bundesliga: kikapott, így kieső helyen áll a Hertha BSC

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.12. 20:44
null
Hiába Lewandowski fejes gólja, a Bayern nem bírt a Hoffenheimmel (Fotó: AFP)
A Bayern München a Hoffenheimmel, míg az Union Berlin a VfB Stuttgarttal játszott 1–1-es döntetlent szombaton, a német első osztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában, amelyben a Freiburg 3–2-re legyőzte a Wolfsburgot, míg a Borussia Mönchengladbach 2–0-ra nyert a Hertha BSC ellen.

 

A Hoffenheim nem sokkal a meccs kezdete előtt jelentette be, hogy 2025-ig szerződést hosszabbított a horvát válogatott támadójával, Andrej Kramariccsal. A vezető gólt nem ő, hanem Christoph Baumgartner szerezte a 32. percben, aki David Raum beadására csapott le nagyon szemfülesen (1–0). A Bayernnek az első félidőben sikerült egyenlítenie, az immár 29 gólos Robert Lewandowski Joshua Kimmich szöglete után fejelte a labdát a kapuba (1–1). A második félidőben inkább a vendégek akarata érvényesült, gólt azonban nem tudtak szerezni, be kellett érniük az 1–1-es döntetlennel.

Sallai Roland 2–1-es vezetésnél, a 83. percben állt be a Wolfsburg ellen. Mint kiderült, messze volt még a vége – alig egy perccel később Maximilian Arnold egyenlített, miután a Freiburg védői nem igazán értették meg egymást (2–2). A győztes gólt Nico Schlotterbeck szerezte a 87. percben, 19 méterről, védhetetlenül bombázott a kapuba (VIDEÓ ITT!). A Freiburg első gólja is hasonlóan szépre sikerült, Vincenzo Grifo körülbelül 23 méterről, szabadrúgásból tekert a jobb felső sarokba (VIDEÓ ITT!). A meccs 3–2-es hazai sikerrel zárult.

Az Union Berlin játékosa, Schäfer András is szerephez jutott a VfB Stuttgart elleni, 1–1-re végződő összecsapáson, amelynek a 66. percében lépett pályára.

A kiegyenlített játékkép ellenére a Borussia Mönchengladbach 2–0-ra legyőzte a Hertha BSC-t, Alassane Pléa és Matthias Ginter is betalált. A berliniek ezzel a vereséggel jelenleg a kieső, 17. helyen állnak a tabellán.

NÉMET BUNDESLIGA
Freiburg–Wolfsburg 3–2
(Grifo 7., 44. Schlotterbeck 87., ill. Kruse 52., Arnold 84.)
Hoffenheim–Bayern München 1–1 (Baumgartner 32., ill. Lewandowski 45+1.)
Union Berlin–VfB Stuttgart 1–1 (Awoniyi 41., ill. Kalajdzic 90.)
Borussia Mönchengladbach–Hertha BSC 2–0 (Pléa 24. – 11-esből, Ginter 59.)

Vasárnap
15.30: BayerLeverkusen–1. FC Köln (Tv: Arena4)
17.30: Borussia Dortmund–Arminia Bielefeld (Tv: Arena4)
17.30: EintrachtFrankfurt–VfL Bochum
19.30:Greuther Fürth–RB Leipzig (Tv: Arena4)
Az Augsburg–Mainz mérkőzést elhalasztották.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 26 19 3 4 77–28 +49 60
2. Borussia Dortmund 24 16 2 6 64–37 +27 50
3. Bayer Leverkusen 25 13 6 6 64–40 +24 45
4. Freiburg 26 12 8 6 43–29 +14 44
5. Hoffenheim 26 13 5 8 49–37 +12 44
6. RB Leipzig 25 12 5 8 51–29 +22 41
7. Union Berlin 26 10 8 8 33–34 –1 38
8. 1. FC Köln 25 9 9 7 36–39 –3 36
9. Mainz 24 10 4 10 35–29 +6 34
10. Eintracht Frankfurt 25 9 7 9 37–37 0 34
11. Bochum 25 9 5 11 27–35 –8 32
12. Wolfsburg 26 9 4 13 29–40 –11 31
13. Mönchengladbach 26 8 6 12 36–51 –15 30
14. Augsburg 25 6 8 11 27–41 –14 26
15. Arminia Bielefeld 25 5 10 10 22–33 –11 25
16. VfB Stuttgart 26 5 8 13 32–48 –16 23
17. Hertha BSC 26 6 5 15 26–60 –34 23
18. Greuther Fürth 25 3 5 17 23–64 –41 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik