Bundesliga: a Mainz játékosmegfigyelőjeként dolgozik Bódog Tamás

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.03.17. 11:31
null
Bódog Tamás a Mainz játékosmegfigyelőjeként dolgozik (Fotó: Szabó Miklós)
Bódog Tamás volt válogatott labdarúgó jelenleg a német élvonalbeli bajnokságban középcsapatnak számító Mainz játékosmegfigyelőjeként dolgozik – írja az MTI.


Az 51 éves szakember – akit játékosként, majd edzőként 2001-től nyolc éven át foglalkoztatott a német klub – az M4 Sport Sporthíradójában csütörtökön azt mondta: miután csapatnélkülivé vált, hazaköltözött Mainzba a családjához, szabadidejében pedig próbálta fejleszteni magát. Kapcsolatrendszerét kihasználva mérkőzéseket és edzéseket látogatott, természetesen Mainzban is, ahol aztán felkérték: kapcsolódjon be a játékosmegfigyelők munkájába.

„Ez abszolút egy olyan dolog, ami számomra is érdekes és jó, mert megismerek olyan játékosokat is, akikkel kapcsolatban eddig nem lehettem képben. Érdekes dolgokat csinálok, ami leköti a napjaimat” – mondta. Hozzátette: az U17-es Európa-bajnokság hónap végi elit csoportkörének hollandiai tornáján a házigazdák – valamint a korosztályos szlovák és görög együttes – mellett a magyar fiatalokat is feltérképezheti.

Bódog az elmúlt években a magyar élvonalban több együttest irányított (DVTK, Kisvárda, Budapest Honvéd), tavaly nyáron pedig lehetősége volt Cipruson munkát vállalni, ahová az Apollon élére kinevezett korábbi munkatársa, Alexander Zorniger hívta. Elárulta: családi okok miatt végül nem tartott kollégájával, aki jelenleg a tabella élén áll csapatával.

Legfrissebb hírek

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
Tegnap, 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 23:45

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01