Bundesliga: a Freiburg az új stadionjában kezdené az évadot

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.11. 15:01
null
Ha minden jól megy, Sallaiék a következő idényt már az új stadionban kezdhetik meg (Fotó: AFP)
A magyar válogatott Sallai Roland csapatában, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Freiburgban abban bíznak, hogy az új stadion időben elkészül, és a Bundesliga következő idényének rajtjára már birtokba veheti az együttes – közölte az MTI. 

Oliver Leki gazdasági vezető pénteken úgy nyilatkozott, mindent megtesznek azért, hogy valamennyi akadály időben elháruljon, és a csapat az első fordulótól az arénában fogadhassa az ellenfeleit.

„Remélhetőleg időben beköltözhetünk. Éjjel-nappal keményen dolgozunk, hogy már az első meccsen ott lehessünk” – mondta a sportvezető.

Leki azt is elárulta, hogy még nincs meg a stadion neve, s névadó szponzort keresnek.

A bajnokság előző kiírásában a Freiburg a 10. helyen zárt.

Legfrissebb hírek

Sallai vitás helyzetek középpontjába került az isztambuli derbin

Légiósok
1 órája

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
6 órája

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
19 órája

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
22 órája

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
2025.10.03. 22:29

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 19:33

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01
Ezek is érdekelhetik