Német Kupa: az óriásölő Kielt kiütő BVB lesz Gulácsiék ellenfele a döntőben

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.05.01. 22:23
null
A BVB Reyna és Reus vezérletével kiütötte másodosztályú ellenfelét (Fotó: AFP)
A Borussia Dortmund 5–0-ra kiütötte a másodosztályú Holstein Kielt a Német Kupa 2020–2021-es kiírásának második elődöntőjében, ezzel 2016 óta először jutott el a sorozat fináléjába. A BVB öröme azonban nem lehet felhőtlen: a második félidőben Mateu Morey súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

 

Az útja során a Bayern Münchent is elbúcsúztató, a Bundesliga második vonalában szereplő Holstein Kiel fennállása során mindössze másodszor jutott el az elődöntőig a Német Kupában. Legutóbb pont nyolcvan évvel ezelőtt, 1941-ben, és az akkori sorozattól óriási pofon kíséretében a korszak egyik legjobbja, a Schalke búcsúztatta el (6–0).

Ezúttal is egy Ruhr-vidéki alakulat, a Borussia Dortmund várt a sporttörténeti tettre készülő, de jóval esélytelenebb Kielre. A két csapat 2012 után találkozott újfent egymással. Akkor a negyeddöntőben csaptak össze, és a BVB sima, 4–0-s sikert ért el.

A 4–0 ezúttal is viszonylag hamar összejött dortmundi szempontból: az idényben igencsak kétarcú fekete-sárgákGiovanni Reyna duplájával már a 23. percben kétgólos előnyben voltak, a fórtMarco Reus toldotta meg, majd a 32. percben Thorgan Hazard kihasználta a vendégvédők gyámoltalanságát. S ezzel az első félidőnek még nem volt vége, három perccel a szünet előttJude Bellingham is mattolta a hat, kaput eltaláló kísérletből öt gólt kapó Thomas Dahne kapust.

A fordulás után takaréküzemmódra váltott a BVB, amely nem szerzett újabb gólt a második negyvenöt percben. A dortmundiak azonban így sem fogják egyhamar elfelejteni ezt a játékrészt – igaz, szép emlékek helyett egy szerencsétlen sérülés miatt! A 62. percben Mateu Moreyt kellett kényszerűségből lecserélni azt követően, hogy egy versenyfutás közben kifordult a bal bokája. A spanyol bekket hordágyon kellett lehozni.

Néhány perccel ezután Finn Porath előtt kínálkozott jó esély, hogy megszerezze a Kiel becsültgólját, ám a labda a blokkról sarokrúgásra vágódott, abból pedig már nem alakult ki újabb veszély. 5–0

A Borussia kiütéses sikerrel jutott be a fináléba: május 13-án, a berlini Olimpiai Stadionban a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató RB Leipziggel csap össze a trófeáért.

NÉMET KUPA
ELŐDÖNTŐ
BorussiaDortmund–Holstein Kiel (II.) 5–0(Reyna 16., 23., Reus 26., T. Hazard 32., Bellingham 42.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Werder Bremen–RB Leipzig1–2(Bittencourt 105+1., ill. Hvang Hi Csan 93., Forsberg 120+1.)- h. u.

Legfrissebb hírek

Kétszer vezetett a Dortmund, de a végén a döntetlenért kellett harcolnia Frankfurtban

Német labdarúgás
2026.01.09. 22:29

Dortmundból érkezhet erősítés a Real Madrid védelmébe – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.29. 10:19

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2025.12.22. 12:26

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Hiába duplázott Brandt, a Bodö/Glimt pontot rabolt Dortmundból

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 23:01

Látványos, sarkazós gól is kellett a Hamburg Werder Bremen elleni győzelméhez

Német labdarúgás
2025.12.07. 17:51

Az Union Berlin két-két tizenegyes- és öngólig jutott, a Bayern búcsúztatta Schäferéket a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.12.03. 22:46

Schäfer András ismét a Bayern München ellen játszhat

Német labdarúgás
2025.12.03. 11:53
Ezek is érdekelhetik