Hertha: a Kicker szerint még hétfőn bemutatják Dárdait

M. D.M. D.
2021.01.25. 12:49
null
Dárdai Pált órákon belül kinevezhetik újra a Hertha vezetőedzőjének (Fotó: AFP, archív)
A német Kicker szaklap úgy tudja, hogy még hétfőn (ma) bemutatják Dárdai Pált a Hertha BSC futballklubnál mint a csapat régi-új vezetőedzőjét – írja az MTI.

 

Az egyesület irányítói vasárnap menesztették az eddigi trénert, Bruno Labbadiát, valamint Michael Preetz sportigazgatót, és utódként szinte azonnal felvetődött a magyar szakember neve, aki 2015 és 2019 között már irányította a berliniek első csapatát, jelenleg pedig a klub utánpótlásában tevékenykedik.

A Kicker úgy tudja, hogy Dárdai segítője a hozzá hasonlóan volt Hertha-játékos Andreas Neuendorf lesz, aki most az U23-asokat irányítja.


Az 54 éves Labbadia tavaly áprilisban vette át a fővárosiak kispadját Alexander Nouritól, és megmentette a csapatot a kieséstől, de a jelenlegi szezonban a gárda adós maradt a jó teljesítménnyel, és pillanatnyilag csak 14. a tabellán. Preetz már 25 éve dolgozott a klubnál, és 11 éve alkalmazták menedzserként.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
2026.06.08. 12:34

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34

A Paderborn nyerte meg az osztályozót, a Wolfsburg 29 év után újra 2. Bundesliga-csapat lesz

Német labdarúgás
2026.05.25. 23:05

Kevés válogatott gól, először a vb-n törökországi légiós – a Kicker kielemezte a német világbajnoki keretet

Foci vb 2026
2026.05.22. 13:41

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02
Ezek is érdekelhetik