Bundesliga: a dortmundi igazgató szerint egy pozitív teszt sem lenne gond

MTI MTIMTI MTI
2020.05.13. 21:42
null
A Dortmund igazgatója nem aggódik az újrakezdés miatt (Fotó: AFP)
Carsten Cramer, a Borussia Dortmund igazgatója szerint az sem lenne „katasztrófa” a német labdarúgó Bundesligában, ha a hétvégén folytatódó idény során egy játékos pozitív koronavírustesztet produkálna.

 

Cramer a BBC Sportnak szerdán azt nyilatkozta, klubjuknál egyelőre minden vizsgálat negatív eredményt hozott, és csak akkor kellene elgondolkodniuk a szükséges intézkedéseken, ha több pozitív tesztjük is lenne.

„Az egyesületek pénzügyi túlélése miatt szükséges folytatni és befejezni a szezont, és egy pozitív teszt még nem jelentene nagy gondot, amíg tudjuk, hogyan kell reagálnunk egy ilyen esetben” – mondta a Borussia igazgatója.

Cramer hozzátette, ha nem indítanák újra a járvány miatt március első felében félbeszakított bajnokságot, akkor nemcsak a Dortmund, hanem az egész Bundesliga „nagy bajba kerülne”.

A Német Labdarúgóliga (DFL) úgy döntött, hogy szombattól folytatódhatnak az első- és másodosztályú bajnokság küzdelmei annak ellenére, hogy két hete az élvonalbeli Köln csapata három tagjának lett pozitív a koronavírustesztje, míg a Bundesliga 2-es Dynamo Dresden nemrég az egész együttest karanténba helyezte két pozitív teszt után.

A Dortmund szombaton a Schalkét fogadja zárt kapuk mögött, és Cramer szerint a stadion környékén a rendőrség és a biztonsági személyzet ügyel majd arra, hogy a rivális szurkolói csoportok között ne legyen összetűzés.

„Biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond, Németországban még mindig tilos három fősnél nagyobb csoportokban az utcára menni” – mondta, hozzátéve, hogy bár soha nem szeretnek nézők nélkül futballozni, a mostani helyzetben a zárt kapus megoldás még mindig jobb, mintha egyáltalán nem játszanának mérkőzéseket.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Felkészülés: ismét kikapott a Dortmund; tizenegyesekkel nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.07.29. 15:12