Hertha: ismét Petry Zsolt a felnőttcsapat kapusedzője

2020.02.11. 21:45
null
Ismét Petry Zsolt a Hertha BSC kapusedzője (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, Jürgen Klinsmann kedden lemondott a Hertha BSC vezetőedzői posztjáról, Petry Zsoltra így ismét számítanak az első csapatnál. A hírt szerdán a klub hivatalos honlapján is megerősítette.

 

„Az idény végéig az U17-es csapat kapusainak tartok edzést. Az első csapat szakmai stábjába az U23-as együttes eddigi kapusedzője, Max Steinborn került, őt az U17-esek kapusedzője, Marc Regeler pótolja – akit meg én. Nyárig ez marad a felállás, utána meglátjuk, miként alakul Jürgen Klinsmann jövője a klubnál” nyilatkozta lapunknak néhány héttel ezelőtt Petry, akire Ante Covic novemberi távozása után egy korábbi személyes sérelem miatt nem számított Klinsmann.

Nos, immár nem az 55 éves, játékosként világbajnok tréner irányítja a berlini együttest, s úgy tudjuk, Petry visszatér a felnőttcsapat stábjába – ezt az FMF Hungary ügynökség is megerősítette a Facebook-oldalán. A Hertha hivatalos honlapján Jürgen Klinsmann neve már nem szerepel a stábtagok között, de egyelőre a magyar kapusedzőé sem.

A Kicker is úgy értesült, hogy szerda délelőtt Petry Zsolt már a felnőttcsapat stábtagjaként jelenik meg a kék-fehérek edzésén. A hírt szerdán a klub hivatalos honlapján is megerősítette.


A csapat irányítását ideiglenesen Alexander Nouri másodedző és a jelenlegi edzői stáb veszi át.

Petry 2015 óta volt a Hertha szakmai stábjának tagja, s még azt követően is maradt Berlinben, hogy Dárdai Pál vezetőedzőt múlt nyáron leváltotta a klub. Korábban a Paderbornnál és a Hoffenheimnél dolgozott, illetve 2008-ban Erwin Koeman irányítása mellett a magyar válogatott stábtagja is volt.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 21 13 4 4 58–23 +35 43
2. RB Leipzig 21 12 6 3 53–25 +28 42
3. Borussia Dortmund 21 11 6 4 59–32 +27 39
4. Mönchengladbach 20 12 3 5 38–23 +15 39
5. Bayer Leverkusen 21 11 4 6 35–27 +8 37
6. Schalke 04
21 9 8 4 32–27 +5 35
7. Hoffenheim 21 10 3 8 31–32 –1 33
8. Freiburg 21 9 5 7 30–30 0 32
9. Eintracht Frankfurt 21 8 4 9 37–31 +6 28
10. Wolfsburg 21 7 7 7 25–26 –1 28
11. Union Berlin 21 8 2 11 25–32 –7 26
12. Augsburg 21 7 5 9 33–44 –11 26
13. 1. FC Köln 20 7 2 11 27–38 –11 23
14. Hertha BSC
21 6 5 10 25–37 –12 23
15. Mainz 21 7 14 31–48 –17 21
16. Fortuna Düsseldorf 21 4 5 12 20–42 –22 17
17. Werder Bremen 21 4 5 12 25–48 –23 17
18. Paderborn 21 4 4 13 26–45 –19 16

 

Legfrissebb hírek

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
Tegnap, 20:06

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Hiába áramtalanította a VAR-monitort egy maszkos drukker Dárdaiék meccsén

Német labdarúgás
2026.03.09. 12:17
Ezek is érdekelhetik