Hertha: „Féltem” – pánikba csapott át a 4–0 utáni öröm

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.01. 15:11
null
Javairo Dilrosun sem örült a megszokottnál izgalmasabb hazaútnak (Fotó: AFP)
Hamar félelembe csapott át a Hertha BSC öröme a vasárnapi, 1. FC Köln elleni 4–0-s győzelem után. A hazaúton villámcsapás érte a berlini alakulat repülőgépét.

A vasárnap esti mérkőzés után a berlini csapat csak egy erre az útra bérelt 32 fős kisgéppel tudott hazautazni Kölnből, ám a 479 kilométeres úton egy viharon is át kellett repülnie a pilótáknak – ekkor történt a villámcsapás a Bild értesülései szerint.

A csapat szerencsésen megúszta az esetet – a modern repülőgépeket úgy készítik, hogy egy villámcsapás önmagában ne tehessen kárt benne.

„Egy óriási robajt hallottunk, és egy hatalmas fényvillanás is volt, amit mindenki látott. Furcsa pillanat volt, az inunkba szállt a bátorságunk. Szerencsére a két pilóta csodálatosan letette a gépet a földre” – mondta utólag Michael Preetz sportigazgató.

„Féltem. Nagyon örülök, hogy biztonságban földet értünk, még sosem éltem át ilyesmit” – tette hozzá a csapat szélsője, az első gólt szerző Javairo Dilrosun.

Szerencsére lesz egy kis ideje kiheverni a történteket a játékosoknak és a stábtagoknak, hiszen a Hertha hazai pályán játszik legközelebb, mégpedig október 4-én, pénteken, amikor a Fortuna Düsseldorfot fogadja. Ezt követően az október 19-i, Werder Bremen elleni mérkőzés előtt kell legközelebb útra kelnie a csapatnak.

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ
1. FC Köln–Hertha BSC 0–4 (Dilrosun 23., Ibisevic 58., 62., Boyata 83. )

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
3 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
23 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik