Bundesliga: megműtötték Szalai vb-ezüstérmes csapattársát

MTI MTIMTI MTI
2019.08.27. 10:09
Térdműtéten esett át Andrej Kramaric, a Hoffenheim világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgója.

A német klub honlapján emlékeztetett arra, hogy Kramaricnak már hetek óta gondjai voltak a térdével, majd közölte, a műtétre a játékos hazájában került sor. A Hoffenheim nem adott tájékoztatást arról, hogy meddig nem számíthat a támadóra. Horvát sajtóértesülések szerint Kramaric – aki már az előszezonban is csupán könnyített edzéseket végezhetett – legkorábban három hét múlva állhat újra edzésbe.

A Hoffenheimnek már három tétmérkőzése volt a szezonban, a horvát támadó egyiken sem lépett pályára. Kramaric az előző idényben biztos kezdőjátékosnak számított a Hoffenheimnél, amely időközben megválik Szalai Ádámtól. Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a hétfői kerethirdetés alkalmával elmondta: a klubváltás részleteit kedden hozzák nyilvánosságra.

Március 24-én a magyar–horvát Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a házigazdáknál Szalai, a vendégeknél Kramaric volt a center. A találkozót Marco Rossi csapata 2–1-re megnyerte, a „visszavágóra” október 10-én kerül sor Splitben.

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
17 órája

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
Tegnap, 11:57

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07
Ezek is érdekelhetik