Bayern: „Már csak 45 perc, és többé nem kell itt játszanom”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 12:10
null
Renato Sanches kifakadt – úgy tűnik, mindenképpen távozna Münchenből (Fotó: AFP)
Kifakadt a Bayern München középpályása, Renato Sanches klubja idénybeli utolsó mérkőzésének szünetében. A bajorok a tétmeccsek végeztével barátságos mérkőzéseket játszottak, az utolsó, Lindau elleni találkozón nem tartotta magában véleményét a portugál játékos.

 

A Bild értesülései szerint az idény során pályán töltött idejét keveslő Sanches ezt mondta a szünetben csapattársainak:

„Hála Istennek, már csak negyvenöt perc van hátra, utána elmegyek nyaralni, és vége. Remélhetőleg soha, de soha többet nem kell itt játszanom.”


Renato Sanchesnek ugyan vannak barátai a csapatban, és hálás a klubnak, de korábban is beszélt már arról, hogy nem elégedett a kevés játéklehetőséggel, és nem lát esélyt arra, hogy Niko Kovac vezetőedző irányításával ez megváltozik, így nyitott a távozásra. Uli Hoeness klubelnök viszont kedveli a portugál futballista stílusát, ezért szeretné megtartani.

Az Európa-bajnok a győztesen megvívott 2016-os kontinenstorna után érkezett Münchenbe a Benficától, ám nem tudta megvetni a lábát a kezdőcsapatban. 2017-ben kölcsönadták az akkor a Premier League-ben szereplő Swansea Citynek, amelynek színeiben 15 tétmérkőzést játszhatott. 2018-ban visszatért Németországba, ám a mögöttünk hagyott idényben is csupán 24 tétmeccsen kapott szerepet.

Legfrissebb hírek

Az Union Berlin két-két tizenegyes- és öngólig jutott, a Bayern búcsúztatta Schäferéket a Német Kupában

Német labdarúgás
3 órája

Schäfer András ismét a Bayern München ellen játszhat

Német labdarúgás
14 órája

Bundesliga: az emberhátrányban futballozó Mainznak esélye sem volt a Freiburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 21:24

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16

A Dortmund megnyerte a rangadót Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.11.29. 20:36

Megszenvedett a Bayern a győzelemért, a 93. perc utáni duplával nyert a St. Pauli ellen

Német labdarúgás
2025.11.29. 17:42

Gól nélküli döntetlent játszott az RB Leipzig a forduló nyitányán

Német labdarúgás
2025.11.28. 22:50

A megállíthatatlannak tűnő csapatok csatáján az Arsenal legyőzte a Bayern Münchent

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 22:51
Ezek is érdekelhetik