Németország: a Bayernnek nem tetszik Löw időzítése

2019.03.06. 14:20
Élesen kritizálta Joachim Löw szövetségi kapitányt a Bayern München vezetősége, amely szerint a szakember rosszul időzített annak közlésével, hogy a klub három labdarúgójára, Thomas Müllerre, Mats Hummelsre és Jérome Boatengre nem számít a jövőben a válogatottnál.

A német szövetség (DFB) keddi közleménye szerint a tréner személyesen közölte döntését a három Bayern München-futballistával. A trió tagja volt a 2014-es világbajnok keretnek ugyanúgy, mint a tavalyi, oroszországi tornán nagy meglepetésre már a csoportkör után búcsúzó nemzeti csapatnak. A két védő, a 76-szoros válogatott Boateng és a 70-szeres válogatott Hummels is 30 éves, míg a kereken 100 válogatott szereplésnél tartó támadó, Müller 29 esztendős.

A Karl-Heinz Rummenigge ügyvezető és a Hasan Salihamidzic sportigazgató által aláírt szerdai kommünikében az áll, hogy sportszakmai döntéseket általában nem szokás kommentálni.

„Ezzel együtt a döntés közlésének időpontja és körülményei vitathatóak” – hangsúlyozzák a vezetők.

Rummenigge és Salihamidzic csodálkoznak azon, hogy Löw miért csak most hozta nyilvánosságra döntését.

„A német válogatott tavaly november 19-én játszotta legutóbbi mérkőzését. Bosszant minket, hogy a Bayern meghatározó játékosai csak három és fél hónappal később kapnak tájékoztatást, miközben fontos összecsapásra készülnek a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában is” – írják a közleményben.

A Bayern szerint Löw keddi, müncheni látogatását nem jelentették be előre.

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
Tegnap, 10:28

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28