Bayern München: Robben idén már nem léphet pályára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.14. 18:03
null
Arjen Robben idén már nem játszhat (Fotó: AFP)
Arjen Robben, a Bayern München sérüléssel bajlódó labdarúgója legközelebb január közepén léphet pályára.

 

Niko Kovac vezetőedző a szombati, Hannover elleni bajnoki találkozó előtt újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a 34 éves holland szélső – aki legutóbb november 27-én játszott – pályára küldésével túl nagy kockázatot vállalnának. Robben ezért kihagyja az összecsapást, és az idén már egyáltalán nem játszik.

„Izomsérülése van, a téli szünet jól jön neki. Január 4-től edzőtáborba megyünk, addigra teljesen felépül, és ott majd újra felépítjük” – tette hozzá a tréner.

A Bundesligában még három fordulót rendeznek ebben az évben, a téli pihenőt követően a bajnoki küzdelem január 18-án folytatódik.

Robben – aki 2009 nyarán igazolt a bajor egyesülethez – december elején jelentette be, hogy a szezon végén távozik a Bayern Münchentől, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyben visszavonul.

Legfrissebb hírek

Sorozatban öt sikernél jár a Dortmund; a Leverkusen pontot szerzett Mönchengladbachban

Német labdarúgás
16 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
2026.02.06. 22:38

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
2026.02.06. 13:03

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
2026.02.05. 18:50

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52
Ezek is érdekelhetik