RB Leipzig: Rangnick az új vezetőedző – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.09. 13:08
null
Rangnick másodszor is az RB Leipzig vezetőedzője lett (Fotó: AFP)
Az RB Leipzig labdarúgócsapata hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Ralf Rangnick sportigazgató lesz a klub vezetőedzője a 2018–2019-es szezonban.

Mint ismert, a lipcseiektől a szezon végén távozott Ralph Hasenhüttl, és a Párizsba tartó segédedző, Lőw Zsolt sem maradt az együttesnél.

A kettős feladat ellátása nem okoz gondot Rangnicknak, aki 2012 óta sportigazgató a német klubnál, közben pedig a 2015–2016-os szezonban vezetőedzőként juttatta fel a csapatot a Bundesligába.

A 60 éves szakember két segédedzővel dolgozik majd együtt. Jesse Marsch a New York Red Bullsnak volt a trénere, 2015-ben az év edzőjének választották az MLS-ben.

A másik segédedző Robert Klauss lesz, aki korábban az RB Leipzig utánpótláscsapatainál dolgozott. Lars Kornetka videoelemző is az érkezők között van, ő is része lesz az edzői stábnak. Ezzel valószínűleg eldőlt, hogy Lőw Zsolt a PSG-ben folytatja, hiszen nem tagja a lipcsei stábnak. Arról korábban írtunk, hogy 1.5 millió eurót fizethetnek érte a párizsiak.

Az RB Leipzig azt már korábban bejelentette, hogy a csapat irányítását a 2019–2020-as szezontól Julian Nagelsmann veszi át.

A Gulácsi Pétert is foglalkoztató klub a 6. helyen végzett a mögöttünk hagyott szezonban, így az Európa-liga selejtezőjének 2. körében csatlakozik az európai kupaküzdelmekhez.

Legfrissebb hírek

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Magyar útlevélre várva, Bundesliga-klubnál fejlődve – Kányai János, több mint ígéret

Képes Sport
2026.03.11. 19:36

Willi Orbánnal nem hosszabbít a Leipzig – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.03.11. 16:09

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Videó: Schäfert már a 20. percben kiállították – napra pontosan két év után kapott újra piros lapot

Német labdarúgás
2026.03.08. 18:20
Ezek is érdekelhetik