Bundesliga: Szalaiék vezetőedzője a szezon végén távozik – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.21. 17:32
null
Julian Nagelsmann bejelentette, a szezon végén távozik (Fotó: AFP)
A német Bundesliga legutóbbi kiírásában harmadik helyen végző Hoffenheim bejelentette, hogy Julian Nagelsmann vezetőedző a következő, 2018–2019-es évad végén távozik.

 

 

A Szalai Ádámot is foglalkoztató klub csütörtök délután közleményt adott ki, melyben az áll, hogy a következő szezon végén Nagelsmann távozik a posztjáról. A mindössze 30 esztendős vezetőedző a Hoffenheim honlapjának azt mondta, nem szeretné, ha az egész idény a jövőjével kapcsolatos pletykákról szólna, ezért már most szeretett volna tiszta vizet önteni a pohárba.

A német szakember szerződése 2021-ig szól, ám egy záradék értelmében 2019 nyarán válthat.

Nagelsmann 2016 februárjában lett a csapat vezetőedzője, és irányításával a klub története során először játszhat a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Később hivatalosan is bejelentették, hogy a tréner a 2019–2020-as szezontól az RB Leipzig szakvezetője lesz.

TSG Hoffenheim on Twitter

#TSG Julian #Nagelsmann wird die TSG Hoffenheim am Ende der Saison 2018/19 verlassen. Der 30-Jährige, der im Februar 2015 den Posten des Cheftrainers bei der TSG übernommen hat, macht Gebrauch von einer vertraglich fixierten Ausstiegsklausel. https://t.co/eoT1XvliFL


 

Legfrissebb hírek

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
8 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
2026.08.30. 08:22

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14