Bundesliga: Nagelsmann az RB Leipzig edzője lesz – hivatalos

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.21. 18:52
null
Julian Nagelsmann a következő szezon végén távozik a Hoffenheimtől (Fotó: AFP)
Az RB Leipzig hivatalosan is megerősítette, hogy 2019 nyarától a Hoffenheimtől távozó Julian Nagelsmann lesz a csapat vezetőedzője.

 

Mint megírtuk, a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim csütörtök délután közleményt adott ki, melyben az áll, hogy a következő szezon végén Nagelsmann távozik a posztjáról. A mindössze 30 esztendős vezetőedző a Hoffenheim honlapjának azt mondta, nem szeretné, ha az egész idény a jövőjével kapcsolatos pletykákról szólna, ezért már most szeretett volna tiszta vizet önteni a pohárba.

A hivatalos bejelentés után néhány órával az RB Leipzig megerősítette a Kicker és a Bild értesüléseit, melyek szerint Nagelsmann 2019 nyarától a lipcsei együttest irányítja majd. Szerződése jövő nyártól 2023-ig szól, az RB Leipzig közleménye szerint ő volt Ralf Rangnick sportigazgató és Oliver Mintzlaff ügyvezető igazgató első számú jelöltje a posztra. A hivatalos bemutatásra csak a következő szezon előtt kerül sor, tiszteletben tartva Nagelsmann jelenleg érvényes megállapodását.

A lipcseiek eddigi edzője, Ralph Hasenhüttl a legutóbbi idény végén távozott. Azt egyelőre nem közölte a klub, hogy a következő évadban ki irányítja a csapatot.

Legfrissebb hírek

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Joshua Kimmich 100. válogatott meccse lehet a portugálok elleni Nemzetek Ligája-elődöntő

Minden más foci
2025.06.04. 10:11

Elengedi a Hoffenheim Szalai Attilát – sajtóhír

Légiósok
2025.06.02. 16:33

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21
Ezek is érdekelhetik