Hertha: slágermeccs – Dárdaiék Klopp Pooljával is játszanak

Vágólapra másolva!
2017.06.16. 10:44
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha a hivatalos honlapján adott tájékoztatást a nyári felkészülési programjáról.

Dárdai Pál csapata kezdésként július 7-én, pénteken az alsóbb osztályban szereplő Oranienburger FC Eintrachttal csap össze, hogy aztán egy hétre elvonuljon Bad Saarowba edzőtáborozni.

Július 15-én, szombaton, egy nappal a hazaérkezése után a Hertha meccsel egyet a harmadosztályú Rot-Weiss Erfurttal, míg egy nappal később a Carl Zeiss Jena lesz az ellenfél. Július 21-én, pénteken Dárdaiék az Anker Wismarral találkoznak, majd két napra rá elutaznak Duisburgba egy négycsapatos kupára.

A Cup der Traditionen elnevezésű eseményen Dárdai együttese mellett a házigazda Duisburg, az angol Aston Villa és a spanyol Málaga vesz részt.

Július 29-én, szombaton a berliniek sztárgárdával vívnak slágermérkőzést: a Hertha a Jürgen Klopp irányította Liverpool ellen lép pályára. A fővárosi klub ezzel a mérkőzéssel ünnepli fennállásának 125. évfordulóját.

A felkészülési időszak zárásaként a HBSC az ausztriai Schladmingba vonul edzőtáborba, erre július 31-e és augusztus 7-e között kerül sor.

Legfrissebb hírek

Sorozatban öt sikernél jár a Dortmund; a Leverkusen pontot szerzett Mönchengladbachban

Német labdarúgás
17 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
2026.02.06. 22:38

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 13:52

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
2026.02.06. 13:03

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52
Ezek is érdekelhetik