Bayern: Egyre többet gondolok rá, mi lesz velem – Robben

MTI MTIMTI MTI
2017.06.15. 14:35
Arjen Robben, a Bayern München holland labdarúgója elárulta, hogy egyre többet gondol pályafutásának végére, és már azt is tudja, hogy mihez kezd karrierje befejezését követően.

„Egyre többször gondolok arra, hogy mi lesz velem a karrierem után” – nyilatkozta a 33 éves szélső a Kickernek, majd hozzátette: számára ez is egy jel, hogy pályafutása a végéhez közeledik.

Robben 2004-ben hagyta el Hollandiát. Előbb a Chelsea, majd a Real Madrid légiósa volt, 2009 óta pedig a Bayern München alkalmazásában áll. A 92-szeres holland válogatott labdarúgó szerződése 2018. június 30-án jár le a bajoroknál.

„Még nem tudom, mi lesz velem egy év múlva” – nyilatkozta Robben, amit azzal egészített ki, hogy egyelőre az „itt és most” sokkal hangsúlyosabb számára. Arról viszont már jelenleg is konkrét elképzelése van, hogy mihez kezd magával és az életével, ha véget ér a pályafutása.

„Mindenekelőtt nagyon nyugodt fél évet szeretnék, távol a labdarúgástól, és közben semmit sem csinálni” – mondta Robben, aki elárulta: biztosan visszatér Hollandiába, azon belül is Groningenbe, amelynek egyik elővárosában született. A szélső pályafutása kezdeti szakaszában hat évet töltött el a Groningennél – ebből kettőt már a felnőttek között –, a klub színeiben mutatkozott be az élvonalban.

„Szoros kapcsolatban vagyok a klubbal, talán akad majd ott valami a számomra” – mondta Robben.

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

Gyakorlatilag eldőlt: marokkói vb-résztvevővel erősít a Bayern München

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:05

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

Dzsudzsák Balázs a következő idényt is a DVSC-ben tölti

Labdarúgó NB I
2026.05.31. 18:53

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34
Ezek is érdekelhetik