Bundesliga: Gulácsi Péternek van egy titkos BL-álma

Vágólapra másolva!
2017.05.09. 20:12
null
Gulácsi sokat fejlődött, és rengeteg tapasztalattal gazdagodott (Fotó: AFP)
Nem akármilyen ajándékot kapott 27. születésnapjára Gulácsi Péter, az RB Leipzig válogatott kapusa: csapata 4–1-re megverte a Herthát, ezzel bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A Salzburgból 2015 nyarán a német klubhoz érkező játékos 2016 februárjától számít első számú kapusnak, a Kickernek adott interjújában azt mondta, szeretné ezt a pozíciót megőrizni. És egy álma válna valóra, ha játszhatna a Liverpool ellen.

 

„Hihetetlen érzés, hogy eljutottunk a Bajnokok Ligájába. Tudtuk, hogy a kezünkben van a lehetőség, és képesek vagyunk rá. Megragadtuk az esélyt, megérdemelten győztünk Berlinben. Örülök, hogy két fordulóval a bajnokság vége előtt kvalifikáltuk magunkat a BL-be” – nyilatkozta.

A csapat a 8. fordulóban lépett először a Bundesliga második helyére, sőt a 11–13. forduló között vezette is a bajnokságot, de a Bayern mögött az ezüstérem tűnt biztosnak.

„Március elején volt egy hullámvölgyünk, amikor az Augsburg, a Wolfsburg és a Bremen ellen mindössze egy pontot szereztünk. De a válogatott szünet utáni négy fordulóban háromszor is otthon játszhattunk, és akkor megdolgoztunk a szerencsénkért.”

Gulácsi elmondta, a tavalyi feljutás után nem is álmodtak ilyen menetelésről, az idény elején azt tűzték ki célul, hogy ne kelljen rettegniük a bajnokság utolsó napjáig. „Szerettünk volna mérkőzésről mérkőzésre fejlődni, mert nagyon fiatal és tapasztalatlan csapatunk van. A bajnokság kezdetétől a tizenhárom mérkőzésen át tartó veretlenségi szériánk azt mutatta, hogy van bennünk potenciál, és jól tudjuk kezelni a nyomást.”

A magyar válogatott kapus nagyon szeretne az Anfield Roadon pályára lépni. Úgy fogalmazott, hat évet töltött Liverpoolban, vannak ott barátai, és egy álom lenne számára, ha pályára léphetne egykori klubja ellen.

„Ebben a szezonban sokat fejlődtem, és rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. Azt hiszem, száz százalékot teljesítettem, ezért elégedett lehetek az első Bundesliga-idényemmel. Az, hogy a nyáron két új kapust is igazol a klub – Yvonn Mvogo a Young Boystól, Philipp Köhn a Stuttgarttól érkezik –, nem jelent problémát számomra. Az feltétlen előny, hogy én vagyok az első számú kapus, ezt a helyzeti előnyt szeretném is megőrizni.”

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
Tegnap, 7:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik