Dortmund: futballhuligánokat tiltottak ki a stadionokból

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.02. 19:48
Nyolcvannyolc dortmundi futballhuligánt kitiltott a stadionokból a Német Labdarúgó-szövetség (DFB).

A döntés annak nyomán született meg, hogy a rendőrség március 11-én pirotechnikai, illetve verekedésben használható eszközöket talált Borussia-drukkereknél, akik a Darmstadt elleni mérkőzésre utaztak. A kitiltások négy hónaptól két évig terjednek az érintettek életkorától, illetve múltjától függően.

A szurkolók előállítása egy héttel azután történt, hogy dortmundi drukkerek egy csoportja rendbontást kezdeményezett február 4-én, a Lipcse elleni hazai mérkőzés előtt. A helyi ultrák rátámadtak a stadion előtt a lipcsei táborra – amelyben nők és gyerekek is voltak –, valamint a rendőrökre, és kövekkel, palackokkal dobálták meg őket. Tizenegy feltételezett tettest átmenetileg őrizetbe vettek, tíz személy megsérült, köztük hat vendégdrukker és négy rendőr.

A DFB ezután a február 18-i, Wolfsburggal szembeni bajnoki mérkőzésre lezáratta a Signal Iduna Park déli oldalát, ahonnan egyébként – hivatalosan – 24 454 drukker biztathatja a csapatot.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
3 órája

Bundesliga: megvan, mikor pótolják Gulácsiék elhalasztott meccsét

Német labdarúgás
13 órája

Legázolta a Wolfsburgot a második félidőben a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.11. 19:26

Fölényesen nyert a Gladbach, Tabakovic két gólt szerzett

Német labdarúgás
2026.01.11. 17:33

A Stuttgart idegenben ütötte ki a Bayer Leverkusent

Német labdarúgás
2026.01.10. 20:40

Schäferék kétgólos hátrányból mentettek pontot a ligautolsó ellen

Német labdarúgás
2026.01.10. 17:37

Kétszer vezetett a Dortmund, de a végén a döntetlenért kellett harcolnia Frankfurtban

Német labdarúgás
2026.01.09. 22:29

Elhalasztják Gulácsiék hamburgi mérkőzését – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.09. 14:19
Ezek is érdekelhetik